Két héttel a párizsi olimpiai játékok kezdete előtt váratlan közös bejelentéssel szolgált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és Szaúd-Arábia olimpiai bizottsága, a felek szerint 2025-től kezdődően tizenkét éven át a közel-keleti ország ad majd otthont a hivatalos Olimpiai E-sport Játékoknak.
A felek ennél több konkrétummal egyelőre nem szolgáltak, így nem tudni, hogy milyen rendszerességgel lesz megrendezve az esemény, továbbá milyen játékokban mérettethetik meg magukat a különféle nemzetek delegáltjai. Ideális esetben nem kell már sokat várni a bővebb információkra, két héten belül tisztázódhatnak a fontosabb részletek, a házigazda részéről már megkezdődött a helyszín és a játékrepertoár kiválasztása.
Nem ez az olimpia bizottság első kísérlete az e-sportba való betörésre, azonban a tavalyi Olympic Esports Series visszhang nélkül maradt, miután a szervezők egyetlen az e-sportban ismert és népszerű játékot sem válogattak be a kínálatba.
Ennek oka, hogy nem kívántak erőszakot ábrázoló játékokkal foglalkozni, így nemhogy a Counter-Strike-hoz vagy a Call of Duty-hoz, de még a League of Legends-hez hasonló címek sem rúghattak labdába. Ha nem változik meg ez a hozzáállás, akkor teljesen feleslegesnek bizonyulhat az Olimpiai E-sport Játékok megrendezése, nem lesz rá kíváncsi a megszólítani kívánt közönség.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!