Aratott Antal Imre és a Való Világ

Vágólapra másolva!
Az újabb valóságshow-széria a kezdeti lemaradás után január végére eluralta a legsikeresebb tévéműsorok listáját. Az RTL klubos Való Világ mellett a közszolgálati adó szombat esti szórakoztató műsora, a Szeszélyes évszakok is a negyedik hét nyertese volt, és megugrott a Szeress most nézettsége is. A TV2 Megasztár című tehetségkutatója kevésbé népszerű, mint konkurensei, de a kereskedelmi csatornán sugárzott Louis de Funes-film le tudta győzni a Barátok közt keddi részét, a legnézettebb tévéműsor pedig továbbra is a Napló.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Anett, a VV3 január 19-i beköltőzője

Kétmillióhoz közelít a Való Világ-részek átlag-nézettsége, a valóságshow legsikeresebb epizódjai pedig hasonló eredményt értek el, mint a Barátok közt és a hetek óta legnépszerűbb képernyős műsor, a TV2-s Napló.

A január 19-25. közötti héten a harmadik VV-széria mellett a korábbiaknál jobb eredményt ért el az RTL Klub vasárnapi sorozata, a Szeress most is, amelyet az előző, másfél milliós nézettség után után több mint 1 millió 720 ezren választottak. Ez azonban még mindig sokkal kevesebb, mint a párhuzamosan sugárzott Napló nézettsége, amelyre 600 ezerrel többen voltak kíváncsiak a teljes lakosság köréből, és a TV2 magazinja a fiatalabak között is népszerűbb volt.

A televíziók versenyében a néhány százaléknyi különbséggel második helyen álló TV2 fő riválisa, az RTL Klub ellen egy francia vígjátékkal tudta legjelentősebb győzelmét elérni. A Louis de Funes főszereplésével készült Szárnyát vagy combját január 20-án, kedden megverte a Barátok közt-öt, nem csak a teljes lakosság, hanem a reklámozók szempontjából fontos 18-49 év közötti korosztály körében is.

Nem volt ilyen sikeres a TV2 tehetségkutató műsora, a Megasztár, amely szombat este az MTV-s Szeszélyes évszakok-tól és az RTL Klubon sugárzott VV3-tól, illetve filmműsortól is kikapott. A kereskedelmi tévék célközönsége tekintetében valamivel jobb a Megasztár mérlege; fiatalabbakat tekintve csak az RTL Klub műsora előzte meg, a közszolglati adó Antal Imrével felvett programját inkább az idősebbek választották.

NoA műsor címe

Csatorna

DátumNézettség(AMR)Közönségarány(SHR%)
1.NaplóTV201.25. vasárnap2 321 22841,3
2.Barátok köztRTL Klub01.19. hétfő2 271 22842,7
3.Való Világ 3 - beköltözésRTL Klub01.19. hétfő2 229 20346,1
4.Való Világ 3RTL Klub01.23. péntek2 169 89440,5
5.FókuszRTL Klub01.20. kedd2 145 81941,6
6.TényekTV201.25. vasárnap2 087 85540,2
7.MónikaRTL Klub01.21. szerda2 085 71151,2
8.Barátok köztRTL Klub01.21. szerda2 080 90039,8
9.FókuszRTL Klub01.21. szerda2 046 03740,7
10. Való Világ 3RTL Klub01.22. csütörtök2 041 42937,6
11. MónikaRTL Klub01.20. kedd2 000 54248,2
12. Barátok köztRTL Klub01.23. péntek 1 983 78637,4
13. Való Világ 3 - beszavazásRTL Klub01.21. szerda1 955 51336,5
14. MónikaRTL Klub01.19. hétfő1 954 94647,5
15. Való Világ 3RTL Klub01.24. szombat1 950 87136,6
16.Barátok köztRTL Klub01.22. csütörtök1 929 69336,3
17. AktívTV201.19. hétfő1 911 86537,2
18. FókuszRTL Klub01.22. csütörtök1 898 82936,8
19. MónikaRTL Klub01.22. csütörtök1 891 08447,6
20.Szárnyát vagy combját? (fran-cia vígjáték)TV201.20. kedd1 886 29735,3




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!