Misconceptions
Vannak sorozatok, melyek egy vagy két részt érnek meg, de a legrosszabb helyzetben kétségkívül azok a kezdemények vannak, melyeket májusban a csatorna a pilot alapján megrendel, az alkotók lelkesen elkezdik forgatni az epizódokból a megrendelt mennyiséget, és azok a fránya részek mégsem kerülnek adásba.
Általában minden évben akad ilyen sorozat, mely esetében még a lehetőségnek a szikrája sem villan fel, ahol a nézőknél már nem mérettetheti meg magát a széria, mert a csatorna valamiért meggondolja magát, és a májusi zöld lámpát egy egész évadra szóló piros követ. A 2005/06-os idényben a WB csatorna Misconceptions című szituációs komédiája járt ekképpen pórul. Az alkotók tisztességgel elkészítették az epizódokat, melyeket az illetékesek megkaptak, köszönték szépen, kifizették őket szerződésük szerint, majd a tekercseket valamely feneketlen szekrény mélyére suvasztották, már talán ők sem tudják, hogy hova, mivel a csatorna időközben meg is szűnt. Így sajnos az anyjával felnövő tinilány kalandjait, amint megismerkedik igazi apjával, nem sokan ismerhetik meg. Talán nem is olyan nagy baj.