A CBS első kérése az volt Zuikerhez, hogy vegye kevésbé tudományosra a figurát, mert attól féltek, hogy a nézők nem fogják érteni a módszereket, amikkel a helyszínelők dolgoztak. Az író ekkor találta ki azt a fajta vizuális nyelvet, amely mára mintegy a sorozat védjegyévé vált. A tesztvetítésen a tudományossággal már nem volt gond, a naturális képi megjelenítés azonban kikezdte a csatorna vezetőinek gyomrát - állítólag megint csak Petersen volt, aki kardoskodott a hullák és más, szemnek kellemetlen dolgok ilyetén bemutatása mellett.
Úgy tűnik, neki lett igaza, hisz a Helyszínelők - talán mondanunk sem kell - hatalmasat ütött: a 2000-ben indult sorozatot már egy-két évvel később is 30-40 millióan figyelték hetente, a 2002-2003-as szezonban a legnézettebb televíziós produkcióvá lépett elő. A műsor nem mellesleg Zuikernek is meghozta a szakmai elismerést: háromszor jelölték Emmy-díjra (igaz, ebből egyszer sem kapta meg), és a Las Vegas-i Filmkritikusok díjával is büszkélkedhet - emellett egykori egyeteme is díszdoktorává avatta.
A Helyszínelők történetei pedig egy idő után kinőtték önmagukat, így az eredeti sorozatnak elkészült a Miamiban, illetve New Yorkban játszódó testvérsorozata is. Előbbi 2002-ben, utóbbi 2004-ben indult hódító útjára, és ezek főszerepére már sikerült ismertebb színészeket is megnyerni: a Miami helyszínelők-ben David Caruso (Jade, Holtpont) alakítja a fő nyomozót, Horatio Caine-t, a New York-i helyszínelők Mac Taylorának szerepébe pedig Gary Sinise bújt, akit korábbról olyan filmekből ismerhetünk, mint például a Forrest Gump vagy az Apollo 13.
Zuiker (jobbra) Jerry Bruckheimerrel és a New York-i Helyszínelők sztárjaival
A Helyszínelők, amellett, hogy több más sorozatra hatott, a helyszínelő szakmát is fellendítette: egy Iowa államban működő bűnügyi labor 2003-ban meghirdetett három álláshelyére nyolcvanan jelentkeztek - 1998-ban ugyanennyi helyre még csak huszonhét pályázó akadt. A túljelentkezést nem csak az évszámok miatt tulajdonították a Helyszínelők-nek, de a jelentkezőkkel folytatott beszélgetésekből is ez derült ki. A sorozat sikerét, illetve hatását pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a valóságban, eredetileg CSA (Crime Scene Analysts) néven működött szervezet azóta már felvette a CSI nevet.