Playmate ragadja meg a fakanalat
![Bánovics Marcsi](https://cdn.origo.hu/2023/12/9g6qMhEDXfGeSE51s5IyJBemTZEUzFF9GGoA0JWdfrg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzljNjcwMTVmZWUxOTQwNTA5NGI1ZDUxNWM4NTI5Mzg5.webp)
"Jellemző rám, hogy nem láttam egy részt sem a műsor előző szériájából, így akkor jöttem rá arra, hogy itt nem babra megy a játék, amikor a castingom második, azaz mindent eldöntő körére megérkeztem" - írja blogjában az RTL Klub műsorának válogatójáról.
Bejegyzésében hosszasan mesél arról, hogy került be A konyhafőnök-be. "Hatosával érkeztünk minden órában, és az itt jól teljesítők közül kerültünk be a műsorba. Én naiv, végig annyit tudtam csak: főzni szerető embereket keresnek. Mikor az egyik versenytársam levette a kabátját, ami alatt séfruhát viselt- sőt, a táskájából pedig előhalászott egy óriás fehér sapkát és a fejére biggyesztette, sem fogtam gyanút. Mosolyogva kérdeztem tőle, hogy azért viseli-e a szakácsoknak kijáró öltözetet, mert esetleg erősíti lelkileg. A válasza, miszerint nem, ő szakács és innen dolgozni megy, már kicsit felvitte a pulzusomat."
"Ezek után nem sok gondolkodási időm maradt, fel is tereltek minket a konyhába, ahol harminc perc alatt, kamerák kereszttüzében, szerkesztők árgus szemei mellett kellett ételt varázsolnunk az asztalon levő alapanyagokból. Szerencsére az első ijedtség után a tűzhely mellett már azonnal magamra találtam, és a szokásos Marcsis stílusomban megkezdtem a feladatot. Mikor menet közben megdorgáltam a szerkesztőket, hogy az alapanyagokkal (kolbászok, szalámi, szalonna stb.) jól feladták nekem a koca-vegának a leckét, már a kollegák is nevettek" - idézi fel.
Két hét múlva már a forgatáson volt, a modell ma este lesz először képernyőn. Korábban feltűnt a Vacsoracsatá-ban és az Aktív-ban is többször szerepelt.