Sorozatok, amelyektől lassan búcsúzunk – örökre

Grimm
Vágólapra másolva!
Minden jónak vége szakad egyszer: ezzel vigasztalhatják magukat annak a fél tucat szériának a rajongói, amelytől már biztos, hogy 2017-ben búcsút kell vennünk. Van köztük nőcis, horror- és tinisorozat, mindegyiknek szép tábora van – vagy volt még pár éve.
Vágólapra másolva!

Csajok

Lena Dunham 2012-ben indult generációs sorozata két Emmy-díjat és két Golden Globe-ot nyert, és számos további kitüntetésre jelölték. Épp ezért okozott hatalmas meglepetést, amikor idén januárban az HBO még az ötödik évad indulása előtt bejelentette, hogy a hatodik lesz az utolsó.

A záró szezonnal kapcsolatban Dunham annyit árult el, hogy ne számítsunk szirupos lezárásra, és hogy már régóta vannak tervei az utolsó részt illetően – sőt már az utolsó képkocka is megvan a fejében.

Forrás: HBO

A Csajok vége azonban egyúttal valami újnak a kezdetét is jelenti, hiszen az alkotót az HBO megbízta egy pilot elkészítésével. A Max-et félórás epizódokból álló sorozatnak tervezik, és Dunhamen kívül mások is részt vesznek benne a Csajok csapatából. Az alkotás a hatvanas években játszódik, és egy magazin újságírójának nézőpontjából mutatja be a korszakban második hullámát élő feminizmust.

De a Csajok-kal kapcsolatban sincs veszve minden, hiszen Lena Dunham elmondta, hogy egy mozifilm keretein belül a távoli jövőben szívesen megmutatná, hogyan alakult a főhősök élete a negyvenes éveikben.

Teen Wolf – Farkasbőrben

A 2011 óta futó tini farkasemberes szériáról az idei Comic-Conon jelentették be, hogy a novemberben érkező hatodik évada lesz az utolsó. Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy az alkotók azt is elárulták: visszatér a Stiles Stilinskit alakító Dylan O'Brien. Az ifjú színész szereplése azért vált kétségessé, mert súlyosan megsérült Az útvesztő: Halálkúra című ifjúsági sci-fi forgatásán.

A Teen Wolf – Farkasbőrben ötletgazdája, Jeff Davis ráadásul azt is megosztotta a rajongókkal, hogy a figura szerepe fontosabb lesz, mint valaha, hiszen körülötte bonyolódnak az új (és egyúttal utolsó) évad rejtélyei. Az első titok máris az, hogy miért volt látható a színész bekötött kézzel az új szezon forgatásán – ez állítólag már az első epizódban ki fog derülni.

Bates Motel – Psycho a kezdetektől

Szintén a Comic-Conon derült ki, hogy végéhez közeledik a 2013-ban indult thriller-előzménysorozat is. A valamikor 2017 folyamán érkező ötödik évaddal kapcsolatban viszont számos izgalmas részletet megszellőztettek az alkotók.

Forrás: A&E

Tudni lehet például, hogy hiába halt meg az előző szezonban a Vera Farmiga által alakított Mrs. Bates, szerepe ezzel korántsem ért véget a szériában. Ebben az évadban fog debütálni továbbá Marion Crane, Norman Bates utolsó áldozata, akit a sorozatverzióban a barbadosi színész-énekesnő, Rihanna alakít majd.

És ahogy az alkotók Marionból is megalkotják a saját maguk verzióját, úgy ígéretük szerint az ő változatukban máshogy alakul majd a főhős, a pszichopata gyilkos, Norman Bates sorsa is, mint Hitchcock eredeti, 1960-as alkotásában.

Grimm

A Grimm alkotói augusztusban jelentették be, mikor debütál a széria hatodik évada – és úgy fogalmaztak, hogy az „utolsó szezon" 2017. január 6-án érkezik. A 13 részből álló fináléban pedig végre megtörténik az, amire a rajongók már régóta várnak: egy csata Nick és Renard kapitány között. Tanúi lehetünk majd ezenkívül annak is, hogy Monroe és Rosalee azon vívódnak, szabad-e gyereket nemzeni erre az új, viharos világra.

Forrás: NBC

Eközben Eve-nek az eltűnt, ám most újra előtörő régebbi identitása miatt akadnak problémái. A záró évadban is szerepel majd Russell Hornsby (Hank Griffin) és Reggie Lee (Wu őrmester). A Grimm-nek egyébként 2011 óta tartó pályafutása alatt végig kiemelkedő volt a nézettsége: az első évadot átlagosan több mint 6,3 millióan nézték – ez a szám a második évadra közel 7 millióra, majd egészen 8-ra nőtt. A negyedik szezonnak ismét 7, végül az ötödiknek már "csak" 6 milliós volt a nézettsége.

Vámpírnaplók

A 2009 óta futó Vámpírnaplók végét a készítőket beelőzve már korábban belengette az egyik főszereplő, Ian Somerhalder. Aztán nyáron a Comic-Conon megérkezett a hivatalos bejelentés is, így most már bizonyosan tudható, hogy az idén októberben induló nyolcadik lesz a búcsúévad.

Forrás: The CW

Habár a szerelmes-vámpíros széria a végére fokozatosan hullott szét egyre jobban (2015-ben egymás után távozott két főszereplő, Nina Dobrev és Michael Trevino, és Kat Graham is követte volna őket, ha közben nem fújták volna le amúgy is az egész szériát, ezenkívül a nézettség is egyre inkább csökkent), az alkotók fantasztikus finálét ígérnek, amelyre megpróbálják visszahozni Nina Dobrevet, és vele persze Elenát is.

Hazug csajok társasága

Azért nem csak a fantasy műfaj rajongóira jár rá a rúd mostanában, hiszen búcsúzik a tinikedvenc Hazug csajok társasága is: 2017 áprilisában jönnek a 2010-ben indult széria záró részei – nyolcadik évad tehát már nem készül a sötét titkokat rejtegető lányok kalandjaiból.

Forrás: Freeform

A gigahosszú hetedik évadot két részre bontották, így még mindig tíz epizód vár a rajongókra, amelyek közül ráadásul az utolsó állítólag több mint kétórás lesz. A készítők pedig rengeteg akciót tartogatnak a számunkra, és azt is elárulták, hogy az utolsó részek a hazatérés és egymásra találás jegyében telnek majd, ugyanakkor rendkívül drámai zárlatot ígérnek.

Az alkotótól ugyanakkor nem vesz búcsút a Freeform csatorna: a Hazug csajokat író I. Marlene King új sorozata, a Famous in Love nem sokkal az után kerül majd adásba, hogy lemegy az utolsó Hazug csajok-epizód.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!