A saját talk show-val is rendelkező színésznő egy nappal a választások után még annyira ki volt akadva, hogy el akart költözni Spanyolországba, miután végigsírta az éjszakát. Ezt követően élő adásban is könnyekben tört ki, amit azóta nagyon szakmaiatlannak tart.
A Varietynek adott interjúban Handler legszögezte, hogy vicceivel és műsoraival továbbra is folytatja a hadjáratot Trump ellen, hiszen véleménye szerint „attól, hogy ez az ember lett az elnökünk, még nem feltétlenül képvisel mindenkit az országban, mindössze kevesebb, mint az emberek felét".
A komika ugyanakkor elmondta: sosem készítene interjút a politikussal, sőt még csak kapcsolatba kerülni vagy találkozni sem akar vele. A legmeredekebb állítása azonban Handlernek az, hogy
a Kardashian család a felelős Trump megválasztásáért.
„Az emberek elsősorban a szórakoztatóipar résztvevőjeként tekintettek rá.
Az egész kampánya egy reality show volt. Mi csináltunk belőle reality show-t.
Ezért pedig én, személy szerint a Kardashianeket hibáztatom. Velük jött el a vég kezdete. Egyszerűen szürreális, ahogy ezek az emberek berobbantak, és azóta sem tűnnek el. Mindenki eladó. Könyörgöm, egy olyan emberről van szó, aki kiakadt a Vanity Fairre, mert lehúzták az éttermét" – mondta Handler.
A színésznő ezután még Kim Kardashian férjének, a rapper Kanye Westnek is odaszúrt egyet (amikor az újságíró megkérdezte, mit szól hozzá, hogy a zenész találkozott Trumppal, mindössze annyit mondott, hogy Kanye-nek be kéne vennie a gyógyszereit), de az interjú nagy részében továbbra is a politikust ekézte. Csecsemőnek nevezte az elnököt, majd arra a következtetésre jutott, hogy szociopata. A teljes interjút itt olvashatjuk el.