Egyszerűen imádják az eltorzított arcú sztár sorozatát
![Neil Patrick Harris, A Series of Unfortunate Events](https://cdn.origo.hu/2023/12/7eBJa4TZ1e7JzWBjVZ6RVx1xCWII-YaxjIfRZlh2enw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIzNzA4ZTIyYzBhZDRkMGViYWEzMzVmZDM4YTA4MmFk.webp)
Mint arról korábban már írtunk, a Lemony Snicket – A balszerencse áradása című, Jim Carrey főszereplésével készült 2004-es gyerekfantasy sorozatverziójában Harris teljesen átalakulva játszotta a főgonoszt, Olaf grófot, aki a szülők halála után ki akarja forgatni vagyonukból a gyámsága alá helyezett árvákat, a három Baudelaire gyereket.
A Daniel Handler Lemony Snicket álnéven írt 13 részes regénysorozatán alapuló széria a könyvek közül négyet dolgozott fel (kétepizódonként egyet), így dramaturgiailag is van még hova folytatni az alkotást.
Az A Series of Unfortunate Events első évada idén januárban, péntek 13-án debütált a Netflixen. A második szezont valamikor 2018-ban mutatják be, a harmadik évad érkezéséről viszont még semmi közelebbit nem lehet tudni, mert a streamelős szolgáltatás nem kommentálta a hírről tudósító Variety értesülését.
Annyi viszont biztos, hogy Neil Patrick Harris nem fog unatkozni a közeljövőben, hiszen épp most jelentették be azt is, hogy hamarosan ifjúsági kvízműsor indul az NBC-nél, amelynek ő lesz a házigazdája.