Egymástól rabolnak A Nagy Duett énekesei
![nagy duett, ábel anita, emilio](https://cdn.origo.hu/2023/12/xW9MwmSjgyggDBG-Y2NNE2srB7mssTEacjeFqY3KZ0o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiOGQ2NzI4MWI1YTRjMjY5NWI2ZmZhMzdlYjVjYzVk.webp)
A párosok egymástól rabolnak egy-egy dalt, azaz egy olyan produkcióval is színpadra állnak, amit korábban egy másik döntős páros már előadott. Vasárnap este csak a három legjobb páros mutathatja be ezt a produkciót, egyiküknek nem lesz már erre lehetősége.
Ábel Anita és Emilio a diszkó műfajt még közösen nem próbálta, ezért úgy döntöttek, hogy Mádai Vivienéktől lopnak, Patrick Hernandez Born To Be Alive című dalát választották a döntőre.
Erdei Zsolt és Judy is választott már, ők egy Hungária-dallal készülnek, a Hotel Menthol-t korábban Ábel Anitéák adták elő. "Érdemes ránk szavazni, ha már megtanultuk, csak elő kéne adni. Nagyon sokat tanul Madár, mert neki van több szövege, és nagyon jól fog limbózni"- mondta az énekesnő partneréről.
Versenyben van még Janicsák Veca Szabó Kornéllal, és Mádai Vivien Csipával, ők délután árulják el, hogy kitől loptak dalt.
Szavazzon!