"Olyan hajtásba kerültem, hogy a szeptemberemre gyakorlatilag nem emlékszem" - mondta a színésznő, akivel édesanyaként korábban nem fordult elő, hogy késő este érjen haza, és a gyerekeit csak hétvégén lássa.
"Korábban időm se lett volna rá, de most úgy éreztem, elég nagyok már a srácok, hogy többet vállaljak, és az is jót tett a szakmánknak, hogy egyre jobb sorozatok készülnek. Több ügynökségnél is ott volt a portfólióm, és többkörös válogatás után kaptam meg Klára szerepét. Ám amikor elmondták, ez milyen elfoglaltsággal jár, elbizonytalanodtam. Úgy éreztem, nem bírjuk majd, de Máté biztatására végül vállaltam. Azt mondta, most én következem" - mesélte a Blikknek.
"Közel egy éven át én voltam az ő hátországa, amikor a naturál testépítőversenyre készült, most ő támogat, és ő vállal kevesebbet. Gondoskodik a gyerekekről, de a srácok is megértőek. Családi segítség nélkül ezt nem tudom végigcsinálni" - tette hozzá.