Hét tévésorozat, amelyet akár egy nap alatt végignézhet

Behind Her Eyes
Vágólapra másolva!
Itt a négynapos hétvége, bepótolhatja azokat a tévésorozatokat, amelyekkel eddig csak szemezett – sőt olyanokat is találhat, amelyeknek egyetlen nap alatt a végére érhet. Kíváncsi rá, hogyan működik egy DNS alapú társkereső? Vagy inkább Európa elképzelt jövőjébe pillantana be? New York-i szerelmesekkel, egy brit sorozatgyilkossal, netán egy eltűnt nővérét kereső nővel múlatná az időt? A kevésbé ismertek közül ajánlunk pár tavalyi és idei szériát, amelyből (eddig) csak egy évad készült, és azt is végignézheti kevesebb mint hat óra alatt.
Vágólapra másolva!

Behind Her Eyes

6 x 47-53 perc

A történet középpontjában a gyerekét egyedül nevelő Louise áll, aki viszonyba bonyolódik pszichiáter főnökével, miközben véletlenül annak feleségével is összebarátkozik. Többet a cselekményről nehéz lenne spoiler nélkül írni, annyit azonban elárulhatunk, hogy nem egy szimpla szerelmi drámáról, hanem egy misztikus thrillersorozatról van szó, amelyben fokozatos tárul fel egy régi rejtély. Külön érdekesség, hogy a megcsalt feleség szerepét a U2 frontemberének, Bonónak a lánya, Eve Hewson játssza.

The One

8 x 38-42 perc

A jórészt Londonban játszódó történet azzal indul, hogy a Temzéből kihalásznak egy csontvázat, egy korábban eltűnt férfi maradványait – az pedig már az elején világos, hogy az ügynek van valami köze Rebecca Webbhez, az utóbbi idők legsikeresebb üzletasszonyához. A nő egy DNS alapú társkereső szolgáltatást kínál, aminek segítségével bárki megtalálhatja a genetikailag legjobban hozzá illő embert – ami viszont nemcsak a szereplők magánéletében okoz kavarodást, de morális és társadalmi kérdéseket is felvet.

Európa a jövőben

6 x 44-49 perc

A német sci-fi sorozat 2074-ben játszódik, amikor Európa már nem országokból áll, hanem különböző értékrendek mentén szervezett törzsekből. A középpontban három testvér áll, akik a törzsükkel az erdő mélyén élnek békés elszigeteltségben, mígnem egy harcos törzs megtámadja őket. Hárman háromféleképpen élik túl a véres ütközetet: az egyik fiú fogságba kerül, a másiknak sikerül eltűnnie az erdőben, lánytestvérüket viszont halottnak hiszik, miután látták elesni a harcban – ő azonban felépül, és a keresésükre indul.

Napéjegyenlőség

6 x 41-52 perc

Dán misztikus széria, amelyet a Fehér éjszakák-hoz is lehet hasonlítani, legalábbis az ott látott skandináv folklórelemek itt is megjelennek. A történet 1999-ben indul, amikor egy egész végzős osztály nyom nélkül eltűnik, csupán hárman kerülnek elő – az ő segítségükkel sem sikerül azonban összerakni, hogy mi történt pontosan. Húsz évvel később az egyik eltűnt lány húga kezd el nyomozni, miután az egyik túlélő betelefonál a rádióműsorába, és zavaros, elsőre érthetetlen információkat közöl vele.

Lapozzon, a következő oldalon ajánlunk még három sorozatot!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!