Korábbi sztárok, akik ma bolti eladóként, rendőrként dolgoznak
![- Phoebe Cates
- Rick Moranis
- Angus T. Jones
címlapkép eltűnt sztárokról](https://cdn.origo.hu/2023/12/-X2ibN8CPGCmYNV-adUo75hQOUVgJuMlVJ_l-i6F5O8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY3YzFiODM4YTJkMDRmODNhZjU2ZjI4ZDY0Y2UzM2Rh.webp)
A Két pasi – meg egy kicsi Jake-je annak idején botrányos körülmények között távozott a sorozatból, miután egy nyilvános videóban elkezdte szidni a produkciót, és mindenkit arra szólított fel, hogy bojkottálja. Utána már csak a Horace and Pete-ben kapott egy vendégszerepet, 2016 óta nem szerepelt semmiben – helyette egyetemre ment, majd Diddy fiával, Justin Combsszal alapítottak egy rendezvényszervező céget, a Tonite-ot.
1980-ban még Golden Globe-díjra jelölték a CHiPs című sorozatért, amelyben rendőrt játszott, 2016-ra pedig a valóságban is a rendőrségnek kezdett dolgozni: tartalékos tiszt lett az idahói St. Anthonyban. Főleg az internetes zaklatókat próbálja megállítani, de állítólag neki köszönhető az is, hogy az őrsnek lett egy nyomozókutyája.
A Robert Van Winkle néven született rapper 1990-ben óriási népszerűségre tett szert az Ice Ice Baby című számával, pár év alatt azonban ki is siklott a karrierje – amiben a drogfogyasztása is nagy szerepet játszott. A kilencvenes évek második felében már ingatlanokkal, azok felújításával és eladásával foglalkozott, 2010 és 2018 között saját tévéműsora is ment a témában, The Vanilla Ice Project címmel.
1998-ig játszotta a Melrose Place-ben Billy Campbellt, utána már csak a Gracie című filmben láthattuk. A Do Something nevű ifjúsági alapítványt már 1993-ban megalapította, utána pedig egy édesanyákkal foglalkozó szervezetet hívott életre: ez volt a Club Mom, amiből egy idő után a CafeMom nevű közösségi oldal, majd a CafeMedia nevű médiacsoport is kinőtte magát.