Sztárok legkínosabb pillanatai a tévéből

kiszel tünde, fluor, montázs
Vágólapra másolva!
Az élő adásnak van egyfajta varázsa, ami abból fakad elsősorban, hogy bármi megtörténhet. Sokszor ez eredményez olyan kínos pillanatokat, amiket legszívesebben a közönség is kitörölne az emlékezetéből. Leggyakoribb esetek a ruhabalesetek, amikor valami leszakad, félrecsúszik, ezáltal túl sokat enged láttatni viselőjéből. Sokszor azonban nem a ruha ront a helyzeten, mivel viselője borzalmas viselkedése okozza az arcpirító pillanatokat. Lássuk, melyek azok a tévés jelenetek, amiket már soha nem lehet meg nem történté tenni, akkor sem, ha sokan azt szeretnék.
Vágólapra másolva!

Fluor Tomi és Kiszel Tünde

Fluor Tomi, még mielőtt ismertté vált volna, 2009-ben alázta meg a naptárdívát egy nyilatkozatában. Az énekes-celeb részeg volt éppen, a megjegyzéseinek azonban csak két évvel később lettek súlyosabb következményei. 2011-ben elterjedt a szóban forgó videó, melyben Fluor Tomi Kiszel nőiességét sértegeti, ezért az majdnem beperelte a rendkívül bátor énekest, aki aztán megijedt és inkább bocsánatot kért és másfél millió forintot fizetett ki Kiszelnek csak azért, hogy ne vigye bíróságra az ügyet.

Fluor Tomi hihetetlenül bátor és szabadsájú sapkában Fotó: Polyák Attila - Origo

Kiszel Tünde Forrás: Instagram/kiszeltunde

Kozso

A TV2 reggeli műsorában, a Mokkában adott interjút Kozso, szürreális pillanatoknak lehettek szemtanúi a korán kelő tévénézők: nemcsak a furcsa tánca és mozdulatai, hanem érthetelen szavai miatt is. Az énekes a furcsa nyilatkozata végén még azt is állította, hogy delfinek vannak a Balatonban.

Kozso Forrás: Ámokfutók, Instagram

A cikk folytatásáért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!