Sztárok legkínosabb pillanatai a tévéből

kiszel tünde, fluor, montázs
Vágólapra másolva!
Az élő adásnak van egyfajta varázsa, ami abból fakad elsősorban, hogy bármi megtörténhet. Sokszor ez eredményez olyan kínos pillanatokat, amiket legszívesebben a közönség is kitörölne az emlékezetéből. Leggyakoribb esetek a ruhabalesetek, amikor valami leszakad, félrecsúszik, ezáltal túl sokat enged láttatni viselőjéből. Sokszor azonban nem a ruha ront a helyzeten, mivel viselője borzalmas viselkedése okozza az arcpirító pillanatokat. Lássuk, melyek azok a tévés jelenetek, amiket már soha nem lehet meg nem történté tenni, akkor sem, ha sokan azt szeretnék.
Vágólapra másolva!

Jennifer Lawrence

A 2013-as Oscar-díj átadó gálán, talán élete egyik legfontosabb és egyben legkínosabb élményét élte át Lawrence, amikor a legjobb színésznőnek járó díjért sétált a színpad felé, hogy átvegye azt. A színésznő már a lépcsőn sétált felfelé, amikor hosszú uszályú estélyi ruhájában megbotlott és elesett.

Szerencséjére csak egy kisebb botlás volt, nem sérült meg, viszont egy pár másodpercig csak a fejét fogta kínjában.

Mire a segítségére siettek volna már fel is pattant és ment tovább, mintha mi sem történt volna. Aztán a köszönő beszédje elején persze reflektált az esetre és elmondta, hogy borzasztóan kínosan érzi magát a történtek miatt. Később kifejtette, hogy miért történt az incidens. Abban a pillanatban, hogy kimondták a nevét, bevillant az agyába a „cakewalk" szó, amit mondogatott magában elesése előtt. Majd amikor felbukott, rájött, hogy a stylistja javaslatára, a „kick, walk"-ra – azaz arra, hogy rúgjon, majd lépjen – asszociált rosszul, amit azért tanácsolt neki, hogy így járjon a nagy uszályos ruhában azért, hogy elkerülje az esést – írja az Independent.

Jennifer Lawrence Forrás: NurPhoto via AFP/Matteo Chinellato/NurPhoto/Matteo Chinellato


Will Smith és Chris Rock

Jennifer Lawrence esésénél is kínosabb jelenet volt a tavalyi Oscar-gálán történtek, amikor Chris Rock humoristát kérték fel az est házigazdájának, aki végül hatalmas pofont kapott Will Smith-től. Smith nagyon dühbe gurult, amikor a humorista felesége, Jada Pinkett Smith súlyos betegségével viccelődött, aki kénytelen volt a haját is leborotválni emiatt. Chris Rock egy igen ízléstelen viccet sütött el a színésznő rövid hajára utalva, hogy szívesen látná a G.I. Jane című film folytatásában.

Smith annyira túlreagálta a dolgot, hogy felment a színpadra és hatalmas pofont kevert le a humoristának, majd ordibált is vele.

A jelenet során megfagyott a levegő az egész teremben, ennél kínosabb jelenetet még aligha láthattak hasonlóan nívós eseményen. Végül Smith húzta a rövidebbet, ugyanis a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia tíz évre eltiltotta minden eseményétől, ő maga pedig lemondta tagságát, így egy ideig biztosan nem láthatjuk pofozkodni hasonló eseményeken.

Will Smith megütötte Chris Rockot, annak ízléstelen viccelődése miatt Forrás: AFP/Robyn Beck

A cikk folytatásáért lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!