Így reagáltak a sztárok a Dolly botrányra

Dolly
Vágólapra másolva!
Korábban már írtunk róla, hatalmas botrányba keveredett az énekesnő. Kiderült, menedzsere egy szaporítótelepet üzemeltetett, ahol áldatlan állapotok között tartotta kutyáit. Dolly tagadja, hogy tudott volna a dologról, ezt azonban sokan nem hiszik el neki.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban megírtuk, nincs vége az állatkínzási botránynak, amelybe Dolly is belekeveredett, de legalább a kutyák már jó helyen vannak. Egyre többen gondolják úgy, hogy Dollynak nem csupán annyi köze volt a Gyöngyösön felszámolt szaporítótelephez, hogy korábbi együtteséről nevezték el. Most megszólalt néhány sztár az üggyel kapcsolatban. Zalatnay Sarolta korábban egy állatvédő egyesületben tevékenykedett az énekesnővel.

Töröltük a tagságát, valamint elhatárolódtunk az állattartási ügyeitől... Fáj a szívem, hogy velünk él egy ilyen tehetséges, klassz csaj, aki ilyen szörnyűséges ügybe keveredett. Egy énekes és egy menedzser kapcsolata olyan, mint egy házastársi viszony. Elképzelhetetlen, hogy ne tudjunk egymás dolgairól. De Dolly azt mondta a telefonban, hogy bebizonyítja majd az igazát. Mondtam neki, hogy nehéz lesz, de akkor már sírtam. Szentül hittem, hogy ő egy fantasztikus állatvédő" – mondta az énekesnő a Blikknek. Szikora Róbert viszont Dollynak hisz.

Nem szoktunk telefonálgatni, találkozgatni, köztünk ez munkakapcsolat volt mindig is. Most sem találkoztunk már egy hónapja. De persze, hozzám is eljutott a szörnyű történet. Azonban az ártatlanság vélelme őt is megilleti, és amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, hogy ő valóban tudott a szóban forgó ügyről, addig én elsősorban neki hiszek. Tudomásom szerint ugyanis azt mondta, nem tudott semmiről. Ha a bíróság egyszer bebizonyítja, hogy mégsem így volt, akkor majd elítélem a cselekedetét. De ugyanúgy felállok vele a színpadra, mert szigorúan szétválasztom a magánéletet és a munkát. Azt gondolom, ha az ember máshogy tesz, beleártja magát olyan dolgokba, amihez nincs köze. Egyébként pedig egy év múlva esedékes a koncertünk, addig sok víz lefolyik a Dunán. Jelenleg még csak tervezés alatt áll az egész" – mondta.

Forrás: Dolly/Facebook
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!