Teljesen kiborult Tóth Andi, kiosztotta követőit

Tóth Andi
Vágólapra másolva!
Tóth Andi elfogadja, hogy vannak, akik nem kedvelik, ennek ellenére ő továbbra is vállalja véleményét. 
Vágólapra másolva!

A divattervező arról beszélt, nem érti és nem fogadja el a kéretlen kommenteket.

„Látom, fogytál, híztál." Hogyha én nem kérdeztem a véleményed, ha nem én hoztam szóba, akkor te, hogy jössz ahhoz, hogy beszélj az én testemről, mintha egy mindennapi dolog lenne? Nem arról beszélünk, hogy mit vettél a boltban. Egy testről beszélsz, ami nem a tiéd. Más tulajdonáról beszélsz, ami pofátlanság" – mondta felháborodva az énekesnő, aki az effajta viselkedés veszélyeire is felhívta a figyelmet. Szerinte ugyanis sok ember nem tudja, hogyan hat egy-egy ilyen komment a fiatalokra.

Ez egy mentális betegség, amit tudom, szintén nagyon elítélünk, mert olyan nincs, de van... És az ilyen és ehhez hasonló megjegyzések indítják be főleg, főleg ebben a tizenéves időszakban, amit nagyon-nagyon nehéz legyűrni – magyarázta Andi, aki tisztában van azzal, hogy nem tudja mindenki a megjegyzéseket csak úgy elengedni a füle mellett, ezért tartotta fontosnak, hogy videót készítsen.

https://www.instagram.com/tothandi.andee/
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!