"Visszacsöppentünk a normál életbe, és itt azért minden máshogy zajlik, mint a műsor forgatásának ideje alatt. De ezen talán nincs is mit csodálni: más párkapcsolatban is előjönnek a problémák szép lassan, ahogy telik az idő. Kérdés, hogy ezeken az ember tud-e javítani" - mondta a Hot magazinnak a férfi.
A műsor forgatása óta közel egy év eltelt, és habár kezdetben minden rendben volt a pár között, később belátták, hogy mind a ketten jobban járnak, ha külön utakon folytatják tovább. "Azt már a műsorban is említettük, hogy
először nem volt meg köztünk az a bizonyos szikra, kémia,
annak ellenére sem, hogy milyen jól kijöttünk egymással. Persze, szerettük volna nagyon, ha a későbbiekben kialakul ez a dolog köztünk, és éppen ezért adtunk ennek esélyt, hogy lássuk, milyenek vagyunk a való életben. Próbálkoztunk, sokat, de végül beláttuk, hogy ez nem fog működni köztünk" - magyarázta korábban Gyöngyi.