Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, a New York államban található, Long Island-i Sag Harborban letartóztatták Justin Timberlake-et, több amerikai lap szerint ittas vezetéssel vádolják.
Az énekes valamivel éjfél után indult haza egy hotelból, és szinte azonnal áthajtott egy stoptáblás kereszteződésen – ami felkeltette a rendőrök figyelmét. Justin Timberlake nem volt hajlandó alávetni magát a józansági tesztnek, beszéde lelassult, alkohol szaga volt, ezért vitték be, óvadék ellenében azonban egy nap múlva már szabadulhatott is.
Az énekes barátai egyből megjelentek az igazoltatásnál, és próbálták lebeszélni a rendőröket az intézkedésről, Justin Timberlake-et azonban így is bilincsben vitték el. Egy ismerőse úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy egyszerű közlekedési kihágásról volt szó, a rendőrség viszont azt a tájékoztatást adta, hogy csupán emiatt nem állították volna elő az énekest. Timberlake állítása szerint egész este egyetlen italt fogyasztott, szó sincs szerinte részegsgéről.
Az énekesnek július 26-án kellett megjelennie a bíróságon. A pénteki meghallgatáson Timberlake ügyvédje, Edward Burke azt mondta, a popsztár „nem volt ittas”, és a rendőrség „jelentős számú hibát” követett el az ügy során - írja a BBC.
A legfontosabb tény, amit tudni kell erről az ügyről, hogy Justin nem volt ittas, és nem kellett volna letartóztatni ittas vezetésért
– jelentette ki a jogász, hozzátéve: Timberlake „tiszteli a bűnüldöző szerveket”, és minden alkalommal együttműködött a rendőrökkel.
De a tény az, hogy nem volt ittas, és hibát követtek el, amikor letartóztatták ezért. Bízunk benne, hogy ezt a vádat majd ejteni fogják.
Timberlake személyesen nem vett részt a meghallgatáson, mivel az időpont ütközött Everything I Thought It Was című világkörüli turnéjának kezdetével, Krakkóban. A következő meghallgatásra jövő hónapban kerül sor.
Az ügyet New York államban tárgyalják, ahol ittas vezetés esetén akár egy év börtönbüntetés, 1000 dolláros (körülbelül 360 ezer forintos) pénzbírság, valamint a jogosítvány legalább hat hónapra történő felfüggesztése is kiszabható.