Két másodperc alatt vitt el négymillió forintot a Szerencsekerékben, ez volt a feladvány

Szerencsekerék
Szerencsekerék
Vágólapra másolva!
Szerencsésen mondta a betűket a végjátékba jutott játékos. A Szerencsekerék ezúttal újra sok pénzt hozott a döntősnek.
Vágólapra másolva!

Itt a megfejtés, ami 4 millió forintot ért:

A Szerencsekerék licencszerződésen alapuló televíziós vetélkedő. A műsor eredetije 1975-ben indult az Egyesült Államokban Wheel of Fortune néven. Magyarországon először a Magyar Televízió tűzte műsorra 1993 és 1997 között.

Az MTV1-en, a TV2-n és a Story TV-n is futottak adások, majd 2021-ben tért vissza a vetélkedő, alaposan átalakítva, sok új elemmel. Azóta vezeti Kasza Tibi, azóta látható Sydney van den Bosch, mint Szerencselány.

Sok pénzt hozott a Szerencsekerék

Mint írtuk, nemrég egész Amerikát napokig lázban tartotta a Szerencsekerék egyik adása: vajon tényleg a helyes megfejtést mondta a játékos, amivel 14 millió forintot nyerhetett volna? Itthon Szekeres Adrienn bukott 4 milliót, pedig könnyű volt a feladvány, utána pedig egy hazai sorozatsztár tévétörténetet írt az egyik adásban. Legutóbb egy játékos tudta a helyes választ, mégis milliókat bukott.

A Szerencsekerék egyik adásában Szabó Zsófi volt a sztárvendég. A színész-műsorvezető 19 évesen kezdte karrierjét a csatorna Jóban Rosszban című napi sorozatában, most hosszú évek után tért vissza a TV2-re, jelenleg pedig a Mokka egyik házigazdája. Mindemelett a márciusban indult TV2 Klub hivatalos nagykövete, ami kifejezetten nőknek szánt tartalmakkal kedveskednek a nézőknek. Szabó Zsófi dekoltázsa még Kasza Tibit is zavarba hozta. 

A műsorról itt olvashat többet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!