Megvan, mikor temetik Alain Delont

Alain Delon César-díjas francia színész, filmrendező, producer
Utoljára 2019-ben tűnt fel a nyilvánosság előtt a Cannes-i filmfesztiválon
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A francia Le Figaro megírta, hogy a múlt héten meghalt Alain Delon temetésére szombaton kerül sor Douchyban. Egy szűk körű szertartás keretében Jean-Michel Di Falco, Gap egykori püspöke búcsúztatja majd a világhírű francia színészt, aki filmrendezőként és producerként is ismert volt.
Vágólapra másolva!

A színész utolsó kívánságának megfelelően augusztus 24-én, szombaton 17 óra körül, szűk körben temetik el „a mozi utolsó szent szörnyetegét” a franciaországi Loiret régióban található birtokán – írta a Le Figaro. A konzervatív lap online híroldala a BFM francia hírtelevízióra hivatkozva közölte a temetés helyét és időpontját.

Nem akart nemzeti tiszteletadást

A Hiradó.hu szemléje szerint a búcsúszertartáson a színész három gyermeke, Anthony, Anouchka és Alain-Fabien Delon, valamint mintegy negyven vendég lesz jelen. A temetés szűk körű megrendezése a színész végakaratának megfelelően történik: nem akart sem nemzeti tiszteletadást, sem „politikai ceremóniát” – írja a lap.

Egy kápolnában temetik el

Az egyetemes filmművészet egyik legnagyobb alakját a színész Loiret megyei Douchy-ban fekvő birtokának kápolnájában temetik el. 

Sírja, amelyet már kiástak, a kápolna oltára mögött található.

Alain Delon César-díjas francia színész, filmrendező, producer
Alain Delon 2021-ben Párizsban
Fotó: Laurent Viteur/Getty Images / Laurent Viteur/Getty Images

Azt lapunk is megírta, hogy 88 éves korában meghalt a nagy francia színész, Alain Delon. A gyerekei közölték a hírt. Életéről is készítettünk egy összeállítást, és arról is, hogy gyakorta volt producere, forgatókönyvírója és olykor rendezője is filmjeinek. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!