Egy film, és annyi: az első munkája után eltűnt pár gyereksztár

A kis gézengúzok
Zachary Mabry, A kis gézengúzok
Fotó: Universal Pictures
Vágólapra másolva!
Vannak többen a korábbi gyerekszínészek között, akik aztán felnőttként is érvényesülni tudtak Hollywoodban, mások azonban hamar kiestek a kosárból, netán maguktól fordítottak hátat a filmiparnak. Összeszedtünk néhányat az emlékezetes gyereksztárok közül, akik csupán egyetlen filmben tűntek fel, azóta semmiben sem lehetett látni őket.
Vágólapra másolva!

Sok volt neki a hírnév

Szintén a hatvanas években tűnt fel (majd el) Heather Ripley, aki Jemimát játszotta a Csodakocsiban. A film igazi családi klasszikussá vált, a szereplőket lépten-nyomon felismerték, egy bemutatón Heather Ripley például II. Erzsébet királynőnek adott át virágot – ami azonban már sok volt neki, nem vágyott a rivaldafényre. Felnőttként is úgy érezte, hogy a forgatással csak több mint egy évet elvettek a gyerekkorából, inkább fotósként, videósként és aktivistaként talált magára.

Csodakocsi
A Csodakocsi családja, hátul a kislány Heather Ripley
Fotó: United Artists

Nem akart akármiben szerepelni

Egy másik családi klasszikus, az 1971-es Willy Wonka és a csokigyár is rögtön meghozta az ismertséget gyerekszereplőjének, a Charlie-t alakító Peter Ostrumnak, akinek az alkotók három filmre szóló szerződést is ajánlottak a közös siker után. Az akkor alig 14 éves színész azonban látatlanban nem akart semmit elvállalni, később állatorvos lett belőle.

Willy Wonka és a csokigyár
Peter Ostrum, Willy Wonka és a csokigyár
Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP / Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Ma már hétköznapi életet élő (de egynél több filmben látott) korábbi gyereksztárokról itt is írtunk, további sztorikat pedig itt talál angolul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!