Ritka családi fotókkal gyászolja édesanyját Nicole Kidman

Vágólapra másolva!
Az 57 éves világsztár megtörte a csendet és nyilvánosan is megemlékezett napokkal ezelőtt meghalt édesanyjáról. Nicole Kidman összetört a gyásztól, most ritka családi fotókkal tiszteleg édesanyja emléke előtt.
Vágólapra másolva!

Az 57 éves világsztárnak nem lenne oka szomorkodni, hiszen az utóbbi időben is megállás nélkül kapja a jobbnál jobb filmszerepeket, karrierje hosszú idő óta töretlen. Nicole Kidman nemrég részt vett a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is, ahonnan azonban sajnálatos módon hamar távozni kényszerült, ugyanis édesanyja halálhíre miatt szinte azonnal elhagyta a helyszínt. Így már a legjobb színésznőnek járó díjat sem tudta átvenni, hanem helyette a Babygirl című erotikus filmjük rendezője, Halina Reijn állt ki a színpadra, aki tolmácsolta Nicole Kidman szavait is a közönség felé, és közölte, hogy a színésznő épp édesanyját gyászolja, vesztesége miatt nem lehet most jelen.

Nicole Kidman
Nicole Kidman most szólalt meg először nyilvánosan az édesanyja halála óta
Fotó: Netflix

Gyönyörű, bátor édesanyám, Janelle Ann Kidman váratlanul elhunyt. Sokkolt a hír, haza kellett mennem a családhoz, de ezt a díjat neki ajánlom

- mondta a rendező Kidman nevében és megköszönte a díjat.

„Ő formált engem, ő vezetett és ő alkotott meg engem. Annyira hálás vagyok, hogy Halina révén mindannyiótoknak kimondhatom a nevét. Az élet és a művészet mostani találkozása számomra szívszorító, a szívem megszakadt” - idézi a Page Six Kidman üzenetét za édesanyja halálát követően.

Nicole Kidman és családja a gyászhír után kérték a sajtót és mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a gyászukat, így szeptember 7 óta nem érkezett hír a színésznőről. Most azonban megtörte a csendet és ritka családi fotók kíséretében mondott köszönetet a sok együttérző üzenetért, támogatásért, amit az elmúlt napokban kapott.

A nővérem és én a családunkkal együtt szeretnénk megköszönni azt a kiáradó szeretetet és kedvességet, amit ezen a héten éreztünk.

Minden üzenet, amit azoktól kaptunk, akik szerették és csodálták az édesanyánkat, többet jelentett számunkra, mint amit valaha is ki tudnánk fejezni. Köszönjük az egész család nevében, hogy tiszteletben tartjátok a magánéletünket és az egymás iránti gondoskodásunkat” - tette közzé nemrég Nicole Kidman egy Instagram-bejegyzésben, melyben több privát közös fotójukat is megmutatta követőinek, és egyet mutatott az édesanyjáról is, Janelle Ann Kidmanról, akivel külsőleg is nagyon hasonlítottak egymásra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!