Sértődés, csók, fenyegetés, óriási nevetés és dráma - minden volt a Sztárban sztárban

Sztárban sztár
Sztárban sztár
Vágólapra másolva!
Óriási műsort láthattak a TV2 nézői. A Sztárban sztár All Stars idei második adása sok emlékezetes, vicces produkciót hozott, egy adott ponton Till Attila annyira nevetett, hogy alig bírta folytatni a műsort.
Vágólapra másolva!

Dallos Bogi kezdte a szeptember 8-i Sztárban sztár All Stars adást, Nicole Kidmanként, az előadása után elmondta, hogy egy éve nem volt színpadon, otthon volt a babával. Stohl András szerint nem is kezdte túl jól a show-t, Liptai Claudia pedig a produkció végét dicsérte, Hajóst elvarázsolta az énekesnő.

Sztárban sztár
Sztárban sztár 
Fotó: TV2

Az ellenfele Orsovai Reni volt, aki korábban már megnyerte A Dalt és kipróbálta magát a Sztárban sztárban is. Amy Winehouse-t alakította, és nagyon nem örült neki, hogy jó barátnője ellen kell továbbjutnia. Stohlnak nagyon tetszett, Liptai pedig hallotta Winehouse hangját a produkcióban, de szerinte nehéz feladat volt, kritizálta és dicsérte is. Lékai-Kiss Ramóna a természetességet hiányolta, szerinte mesterkélt volt Orsovai.

A zsűrinél 2-2 lett az állás, de szavazhattak persze a nézők is. A tévézők Orsovait találták jobbnak, de Hajós András élt a jogával és megmentette Dallost, legalábbis az adás végéig biztosan.

Sztárban sztár All Stars
Sztárban sztár All Stars
Fotó: TV2

A The Sound of Silence eredetileg Simon & Garfunkel-dal, a magyar származású Paul Simon írta, de a Disturbed feldolgozta és ezt kellett színpadra vinnie Pál Dénesnek. Hajós azzal kezdte az értelést, hogy ő már tart a kopasz emberektől, mert hátha benne van egy Oláh Ibolya (utalt ezzel a szombati előadására, ahol Hofit alakította, de úgy, mint egy horrorfilmből előlépett zombi), Liptai pedig arról értekezett, hogy amikor meglátta Pál Dénest, azt gondolta, hogy „szép fiú, jó hangja van, láttunk már ilyet” – majd úgy csinált, mint aki ásít. Meg is jegyezte, hogy előbbi gondolata, előítélete miatt elszégyellte magát. Lékai-Kiss Ramóna lelkes volt, ő 100 százalékot látott.

Pál Dénes
Pál Dénes 
Fotó: TV2
Sztárban sztár, Sári Évi mint Axl Rose
Sztárban sztár, Sári Évi mint Axl Rose 
Fotó: TV2

Az ellenfele Sári Évi volt, aki a fiatal Axl Rose-t vitte színpadra, a Guns N’ Roses énekesét. Liptai szerint nehezen indult, de feljavult, Hajós szerint hozta a hetyke, magabiztos figurát. Lákai-Kiss Ramóna elmesélte, hogy ott volt a Guns-koncerten, ahol rettentő sokat késett a rocksztár – de ő mindent megbocsátott neki. Stohl a hihetetlen energiát emelte ki, nála átjött a karakter. A zsűrinél 2-2 lett ez a párbaj is, a nézők pedig Pál Dénest szavazták tovább, de (még) Sári Évi sem esett ki, Ramóna neki adta a „szívet”, azaz a lehetőséget, hogy megmentsék a műsor végén a tévézők.

"A Madách színházban egy öltözőnk volt, együtt huncutkodtunk... a szó legjobb értelmében... na, ez csak rosszabb lesz" - magyarázkodott a zsűritag. "Szeretnék esély adni neked arra, hogy most első lehess" - tette hozzá a TV2 show-jában, majd a színpadra ment. 

Sztárban sztár, Lékai-Kiss Ramóna
Sztárban sztár, Lékai-Kiss Ramóna 
Fotó: TV2

"Szerettem volna kipróbálni, milyen Axl Rose-zal csókolózni" - közölte, majd színpadi "csókot" váltott az énekesnővel.

Sztárban sztár
Sztárban sztár
Fotó: TV2

A cikk folytatódik, lapozzon!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!