Mága Zoltán is segített a súlyos balesetet szenvedett Sallai Nórának

Mága Zoltán
Mága Zoltán
Fotó: Facebook / Mága Zoltán
Vágólapra másolva!
Ma én is vért adtam, hogy ezzel is segítsem a súlyos autóbalesetet szenvedett Sallai Nóra színésznő életmentését - írta. Mága Zoltán szerint kell az ima és a cselekedet is.
Vágólapra másolva!

Sallai Nóra válságos állapotban van

Csonka András újabb híreket közölt a kisfiával együtt balesetet szenvedett színésznőről, a Jóban Rosszban sorozatban is látott Sallai Nóráról. Korábban a színész volt, aki irányított véradáshoz kért segítséget, így elsőként árulta el a színésznő nevét – szerdán pedig a Bochkor című reggeli műsorban mondta el, mit tud az állapotáról.

Úgy tudom, hogy nem javult a helyzet, sőt a válságos állapot fennáll.

Aki nem tud vért adni, az is küldjön energiát, és imádkozzon hite szerint értük. Elképesztő, ahogy az ember belegondol: mész haza, és egy pillanat alatt összeomlik az életed, megváltozik körülötted minden, és az életedért küzdenek, meg a gyereked életéért, hihetetlen az egész" – nyilatkozta megtörten.

Mit lehet tudni Sallai Nóra balesetéről?

A Jóban Rosszban színésznője és ötéves fia életveszélyes állapotban kerültek az intenzív osztályra: szemtanúk szerint a kisfiút már a helyszínen többször újra kellett éleszteni, édesanyja életét pedig valószínűleg az mentette meg, hogy egy 15 éves lány stabil oldalfekvésbe helyezte, miután vért köhögött. Sallai Nóra egy ideig még magánál volt, de megszólalni nem tudott.

A szörnyű karambolról egyébként videó is készült. A kocsiban a megengedettnél többen, egyes állítások szerint akár nyolcan is ültek, a karambol után többen elszaladtak, otthagyták a helyszínt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!