Japánban két szervezet foglalkozik űrkutatással: az inkább űrtudományi tevékenységet végző ISAS (The Institute of Space and Astronautical Science), illetve a főként technológiai megoldásokat és alkalmazásokat fejlesztő NASDA (National Space Development Agency of Japan).
Az ország egyik első űrszondája a Napot vizsgáló Yohkoh volt, amelyet a Mars felé indult PLANET-B elnevezésű űrszonda követett 1998-ban. Ám a hajtóműrendszer hibája miatt a tervezettnél 5 évvel később, 2004 elején érkezik majd meg a vörös bolygóhoz, ezért átkeresztelték NOZOMI-vá (ez japánul reményt jelent).
A japán űrkutatás következő jelentős eseménye 2002 decemberében lesz, amikor az ionhajtóművel működő MUSES-B űrszonda útnak indul az 1998SF36 jelű kisbolygó felé. Megérkezését 2005-re tervezik, amelyet 5 hónapig tartó vizsgálat-sorozat, leszállás és felszíni mintavételezés követ. Végül 2007-ben az űreszköz visszatér majd bolygónkhoz, a kisbolygó felszíni anyagaival - ezzel túlszárnyalva a NEAR Shoemaker-űrszonda forradalmi eredményeit.
A küldetés népszerűsítése céljából az ISAS kb. egymillió embernek lehetővé teszi, hogy neve eljusson erre a távoli aszteroidára (korábban a NASA is kínált hasonló lehetőséget a 2003-ban induló Mars-szondapáros esetében). A nevek abban a csillogó rugalmas tárgyban lesznek, amelyet a MUSES-B rálő a kisbolygó felszínére, s irányzékul szolgál majd a leszállás során. Mindehhez nem kell mást tenni, mint feliratkozni ezen az oldalon a már összegyűlt 170 ezer név mellé!
Ajánlat:
A MUSES-C küldetés hivatalos oldala
Űrkutatás Japánban: az ISAS és a NASDA oldalai
Korábban az [origo]-ban:
Küldje el nevét a Marsra!
2002.04.07. A NASA meghívja Önt, hogy iratkozzon fel arra a CD-re, amelyet a 2003-as Mars-küldetés során juttatnak a vörös bolygóra.
NEAR: az első küldetés egy kisbolygóhoz - az [origo] dossziéja
2001.02.17. A NEAR-Shoemaker az első űrszonda, amely pályára állt egy aszteroida körül, sőt le is ereszkedett annak felszínére. Az [origo] dossziéjában a küldetésről és előzményeiről, a tudományos eredményekről, illetve a végső manőverről, az Eros kisbolygóra történő leszállásról olvashatnak képes beszámolókat.