Felragyogott a leghíresebb szupernóva gyűrűje

Minden idők legismertebb szupernóvája, az SN1987A újra az érdeklődés középpontjába került. Nem véletlenül: bekövetkezett az a látványos esemény, amire előre lehetett számítani. Képekkel és animációval illusztrált beszámolónk.

A Napnál nagyobb tömegű csillagok pusztulása igen látványos folyamat. Ha az összeomló csillagmag tömege nagyobb, mint 1,4 naptömeg, akkor a csillag halála során megrázó folyamatok mehetnek végbe.

A nagy tömegű csillagok igen gyorsan, néhány millió év alatt égetik el a magjukban lévő hidrogént (az égés és begyulladás szavak alatt itt és a továbbiakban is természetesen magfúziós folyamatok értendők). Ezután a hélium gyullad be és vörös óriássá, illetve vörös szuperóriássá fújja fel a csillagot. A hélium kifogyásával olyan erős összehúzódás következik, amelynek eredményeképpen a mag hőmérséklete eléri a 750 millió fokot. Ez elégséges ahhoz, hogy a magban lévő szén is begyulladhasson, megállítva a további összeomlást. A szén teljes elégését ismét összehúzódás követi, amely új, még nehezebb fűtőanyagok elégéséhez vezet. Végül a csillag magjában vas keletkezik, amelyből nem lehet több energiát kifacsarni. A csillag magja a gravitáció miatt hirtelen összeroppan, anyaga tisztán neutronokból álló anyaggá alakul át: egy nagyon sűrű, kis méretű neutroncsillag keletkezik. Az összeomlás óriási lökéshullámot kelt, amely valósággal szétfújja a külső burkokat: a csillag felrobban. Az ilyen csillagkatasztrófát szupernóva-robbanásnak nevezzük. A robbanás során újabb kémiai elemek keletkeznek, majd a csillag anyaga szétáramlik az űrbe: az egykori csillag helyén egy folyamatosan táguló szupernóva-maradvány látható.

A szupernóvák nemcsak látványos jelenségek, hanem a mi szempontunkból is rendkívül fontosak. Az oxigén, amit belélegzünk, a csontjainkban lévő kalcium, a vérünkben megtalálható vas mind-mind egykori csillagok belsejében, illetve ezek felrobbanása során keletkezett. E három kiragadott példa mellett - a hidrogén és a hélium egy részének kivételével - ez az összes többi elemre is igaz. Amikor aztán ezek a csillagok felrobbantak, anyaguk szétszóródott a térben. Ebből a szétszóródott anyagfelhőből később új csillagok tömörültek össze, például a mi Napunk is (Napunkat ezért a második generációs csillagok közé soroljuk). A csillagok e második nemzedékének tagjai körül talán sok helyen ugyanúgy bolygórendszerek születtek a felhő egy részéből, ahogyan a mi esetünkben.

Kijelenthetjük tehát, hogy a kémiai elemek zöme "csillagkohókban" született. Saját bolygónk, a Föld összes atomja is ősi csillagok halálának köszönheti létét, eltekintve a hidrogén- és a héliumkészletének egy részétől. A bolygónkat benépesítő élőlényekre ugyanez érvényes. Csillaganyagból vagyunk.