A betegségek gyógyítása a következő 50 évben

Paul W. Ewald: A betegségek megzabolázása - részlet A következő 50 év c. könyvből (a Vince Kiadó engedélyével).

A következő öt évtizedben a fertőzés által kiváltott krónikus betegségek elleni vakcinák fejlődése szorosan követni fogja a megfelelő kórokozók felfedezését. Ha valamely kórokozó nem különösen hajlamos a mutációkra, akkor a vakcina különösen hatékony lehet. Éppen ezért arra számítunk, hogy a DNS vírusok, mint például a papillómavírus, sokkal könnyebben lesznek oltóanyagokkal kezelhetők, mint az RNS-vírusok, például a HIV. A betegségek jövőbeni megfékezéséhez tehát nem lesz szükség alapvetően új technológiai fejlődésre. Tisztában vagyunk azzal, hogy a megfelelő vakcina segít megelőzni a betegséget, a megfelelő fertőzésellenes szerek pedig kigyógyítanak a betegségből és megakadályozzák, hogy a betegség súlyos károkat okozó állapotáig fejlődhessen. Azt is tudjuk, hogy ha megszakítjuk a betegség átadásának láncolatát, akkor először az egyénekre, majd ezen keresztül az egész népességre nézve megállítható a fertőzés tovaterjedése. Az orvosi feljegyzések tanúsága szerint az újonnan felfedezett fertőzések esetében nagyon jó eredménnyel sikerült az ilyen megoldások kidolgozása.

A fertőző betegségek esetében az evolúciós okok legfontosabb jellegzetessége a fertőzőképesség evolúciója. Mi okozza egyes paraziták jóindulatúvá, mások halálos veszélyt jelentővé fejlődését, míg a legtöbb valahol a két szélsőség között marad? Az erre a kérdésre adott válasz a fertőző betegségek ellenőrzésünk alá vonásának harmadik jelentős stratégiáját ígéri. Eszerint a fertőzés gyógyítása és tovaterjedésének megakadályozása mellett arra is képesek lehetünk, hogy irányítani tudjuk a kórokozó evolúcióját, ily módon az életveszélyes változatokat jóindulatúakká alakítsuk át. Az elmélet és a rendelkezésre álló bizonyítékok a betegségek minden nagy csoportja esetében arra utalnak, hogy létezik a beavatkozásoknak legalább egy olyan módja, amellyel ez a cél elérhető. Arra számítok, hogy az elkövetkező negyed században már rátalálunk az első ilyen evolúciós sikertörténetre, méghozzá valószínűleg vagy a vakcinák okos felhasználásának köszönhetően, vagy pedig azért, mert meg tudjuk akadályozni a hasmenést kiváltó kórokozók vízzel történő terjedését a szegény országokban. Ugyancsak eldöntetlen még az antibiotikumokkal szemben mutatott ellenálló képesség kérdése. Minél inkább jóindulatú a kórokozó, annál kevésbé elterjedt az antibiotikumok használata, és ennek következtében annál kevésbé fejlődik ki az antibiotikummal szembeni ellenállása. Ha szabályozni tudjuk a fertőzőképesség evolúcióját, akkor az antibiotikummal szembeni ellenálló képességet is szabályozni tudjuk.

Ha az orvostudomány történetéből le lehet vonni valamilyen következtetéseket, akkor az első sikertörténet arra fog ösztönözni, hogy más betegségekhez is ugyanígy közelítsünk - amint korábban az oltóanyagok, az antibiotikumok vagy higiéniai intézkedések felismerése esetén. Minthogy azonban az első sikertörténet létrejöttének időpontját nehéz megjósolni, ennek az egész láncreakciónak az időzítése is bizonytalan. A század közepére valószínűleg néhány betegség esetében megvalósítjuk a fertőzőképes kórokozó evolúciós átalakítását jóindulatúvá. Ezek közé tartozhatnak például a súlyos egészségkárosodást okozó hasmenéssel járó betegségek, bár a legtöbb betegség esetén még bizonyára csak a tesztelés fázisában fogunk tartani.

Mi az, ami nem fog megtörténni a következő ötven évben? Kénytelenek vagyunk belebotlani néhány olyan ágensbe, amelyek megakadályozzák a határozott ellenőrzés érdekében tett erőfeszítéseinket. Hacsak nem sikerül például valamilyen alapvetően új intézkedéssel hatást gyakorolni a HIV-re, akkor az még fél évszázad múltán is problémát fog okozni, amit sikerül ugyan féken tartani, de a különféle részeredmények ellenére sem sikerül véglegesen megoldani. Ezt azt jelenti, hogy a vírusellenes szerek és az oltóanyagok korlátok közé szorítják ugyan a vírust, ám azt ennek ellenére nem sikerül végérvényesen ellenőrzésünk alá vonni. Ezért a kevéssé biztató helyzetért a HIV genetikai rugalmassága a felelős: ez a vírus könnyen ki tudja fejleszteni saját ellenálló képességét a vírusellenes szerekkel szemben, ezért várhatóan kimenekül az oltóanyagok kényszerzubbonyából. A különféle vírusellenes szerek kombinációinak okos alkalmazása lépéselőnyhöz juttathatja az orvostudományt, amint az az elmúlt néhány évben is történt, ám a gyógyulás így sem lesz elérhető. Egyetlen reményünk az lehet, ha időt nyerünk - talán egy évtizednyire lehetünk a vírusellenes szereknek köszönhető AIDS-mentes élettől, talán egy évtizednyire a közvetlenül a fertőzés után gyógyszerként alkalmazható oltóanyag kifejlesztésétől, és talán körülbelül egy évtizednyire a fertőzőképesség evolúciójának szabályozásától. Ezek az évtizedek egyértelmű eredményt fognak hozni, ennek ellenére nem leszünk képesek a betegséget olyan egyértelmű és hatásos orvosi ellenőrzés alá vonni, amint az például a diftéria, a himlő, a szamárköhögés, a kanyaró és a gyermekbénulás esetében történt - különösen akkor nem, ha a vírusellenes vegyületek tartós alkalmazásával járó mellékhatásokat is figyelembe vesszük.

Az újonnan felbukkanó és a egész Földön végigsöprő, borzalmasan pusztító, új betegségek felbukkanása feletti jelenlegi aggodalmaink ellenére meglehetősen bizonyosak lehetünk abban, hogy a következő fél évszázadban az AIDS-hez hasonló, világméretű, pusztító járványok száma nulla, vagy legfeljebb egy lesz - de valószínűleg inkább nulla. Immár jóval több, mint fél évszázada folyik az emberiség világméretű keveredése, ami napjainkban egyre gyorsul, és a keveredésbe egyre távolabbi vidékek népessége is bekapcsolódik. Ennek a keveredésnek mostanra napvilágra kellett volna hoznia a gyakorlatilag a világ bármely részén rejtőző kórokozókat. Mégis, a keveredés ellenére (tudomásunk szerint) csak egyetlenegy olyan új kórokozó bukkant fel, amelyik egy földrajzilag jól körülhatárolható területről kiindulva világméretű pusztítást volt képes okozni, nevezetesen a HIV-1. A világméretű AIDS-járványt példaként felhasználva a kutatók és a laikusok egyaránt arra figyelmeztettek, hogy esetleg más kórokozók is hasonló fenyegetést jelenthetnek. A jól ismert jelöltek között olyan egzotikus, vérzéses megbetegedést okozó vírusok találhatók, mint az ebola vagy a marburg, a moszkitók által terjesztett nyugat-nílusi vírus, a hantavírus (amely az Egyesült Államok délnyugati vidékén az újabban "Four Corner" néven ismert betegséget okozza). Ide tartozik a prion is, a kergemarhakór okozója, továbbá emberre is veszélyes megfelelője, a Creutzfeld-Jakob szindróma új variánsát okozó vírus. Ezek az aggodalmak azonban nem helyénvalóak. Ezek a kórokozók, bár borzalmas betegséget okoznak a megfertőzötteknek, mégsem hordozzák a világméretű járvány fenyegetését. Ehhez egészen egyszerűen nincsenek meg a megfelelő tulajdonságaik. A nyugat-nílusi vírus például nem tud az emberről a moszkitóra átadódni. Az ebolavírus a külső környezetben nem tud elég tartósan fennmaradni, és nem tudja fenntartani az emberre nézve halálos fertőzési ciklusát. A prionok emberről emberre csak rendkívüli vagy szigorúan ellenőrzött körülmények között adódhatnak át, például kannibalizmus vagy szaruhártya-átültetés esetén.

A valós fenyegetést azok a kórokozók jelentik, amelyek már most is közöttünk léteznek, és gyilkolnak bennünket, vagy legalábbis már kifejlődtek ez irányú képességeik. Ha a krónikus betegségek fertőzéses eredetére vonatkozó bizonyítékok jelenlegi helyzetét vesszük alapul, akkor már most is elmondhatjuk, hogy szörnyű, világméretű fertőzések pusztítják az emberiséget: a szívroham, a szélütés, az Alzheimer-kór és a rák. Fertőzések, amelyeket fertőző kórokozók terjesztenek, és amelyek halálosak, mégis mindeddig ügyet sem vetettünk rájuk. Néhány kóbor macskától rettegünk, miközben leopárdok falnak fel bennünket. A következő fél évszázadban végre észre fogjuk venni a ránk leselkedő leopárdokat, és meg fogjuk tenni a megfelelő intézkedéseket, hogy közülük legalább néhányat ártalmatlanná tegyünk.

***

PAUL W. EWALD az Amherst College biológiaprofesszora és az evolúciós orvoslás specialistája. Ez utóbbi tudományterületet ő segített azonosítani, a témáról számos előadást tartott, szemináriumot vezetett és szimpóziumot rendezett az egyetemen és szerte a világon. Ő a szerzője az Evolution of Infectious Disease című könyvnek (amelyet a tudományterület kialakulása szempontjából vízválasztónak tekintenek), továbbá az ő műve a Plague Time: How Stealth Infections Are Causing Cancers, Heart Disease, and Other Deadly Ailments (Járványok kora. Fertőzés okozza a rákot, a szívbetegséget és más halálos kórokat? Budapest, Vince Kiadó, 2002).