Van Gogh: a vég igaz története

1888-ban Vincent Van Gogh és Paul Gauguin kilenc hónapot töltött együtt Arles-ban. Ez a rövid időszak mindkettőjük számára alkotói korszakuk csúcspontját, de egyben egy hamarosan bekövetkező tragédia kezdetét is jelentette. A történet sokak számára ismert, egy hamarosan megjelenő könyv szerint azonban nem minden történt úgy, ahogy azt eddig gondoltuk.

Tizenöt évvel később Gauguin már kicsit másként írta le a történteket. "Úgy éreztem, levegőznöm kell egyet, és elindultam a virágzó babérokkal szegélyezett ösvényen a Place Victor Hugo felé. Már majdnem átmentem a téren, amikor meghallottam mögöttem a jól ismert rövid, gyors, szabálytalan lépéseket. Akkor fordultam meg, amikor Vincent már futni kezdett felém egy nyitott borotvával a kezében. Abban a pillanatban valami hatalmas erő lehetett a tekintetemben, mert megáll, lehajtotta a fejét és a ház felé futott."

A szerző szerint Gauguin leírása ugyan elég életszerűnek tűnik, számos jel mutat azonban arra, hogy részben csak fantáziájának szüleménye. Gauguin nem csak a tereket keverte össze, hanem a növényeket is. Az ösvényen virágzó babérok a decemberi Arles utcáin nehezen virágozhattak, annál inkább Van Gogh festményein, amelyek ott lógtak ágya fölött, és amelyeket a festő még szeptemberben készített.

Gayford szerint az éjszakában vészjóslóan megcsillanó penge is a képzelet szüleménye. Pont azokban a napokban kapták el Hasfelmetsző Jack párizsi kollégáját, Pradót, akiről az egész országban cikkeztek. A leigázó tekintet hátterében pedig a városban fellépő Pianet fivérek szolgálhattak alapul, akik vadállatokat fékeztek meg ily módon.

Felmerül a kérdés, hogy tizenöt évvel később Gauguin miért írja át az eseményeket, és miért vádolja fenyegetéssel az akkor már régen halott barátját? A szerző szerint egyértelmű a válasz: Gauguin bűntudatot érzett.

"Felelőtlen lettem volna? Le kellett volna szerelnem és meg kellett volna próbálnom lecsillapítani őt? Újra és újra felteszem magamnak ezeket a kérdéseket, de nem találok semmit, amivel vádolhatnám magamat. Az vesse rám az első követ, aki mást tett volna."

Valóban, Gauguin visszamehetett volna a házba és megnyugtathatta volna Van Goghot; ha végleg nem is, aznap este talán elkerülhető lett volna a tragédia. A visszaemlékezés idején Van Gogh már ünnepelt festő. Gauguin maga és mások előtt is igazolni akarta hirtelen távozásának okait. Teljesen érthető, hogy nem akarta egy fedél alatt tölteni az éjszakát egy felfegyverzett őrülttel, aki életveszélyesen megfenyegette.

Mi történt valójában?

Hogy mi történt pontosan aznap este, azt a szerző a következőképpen rekonstruálta: Gauguin első, hiteles beszámolója szerint Van Gogh valóban utána ment, majd egyedül visszatért a házba. Jóval később, 22:30 és 23:00 óra között fogta a borotváját és levágta a bal fülét - vagy - egyes beszámolók szerint - bal füle alsó részét. Miután átvágott egy artériát, a vér szinte sugárban spriccelt a sebből. Miután a műterem, a hálószoba és a lépcső is csupa vér lett, nem tudjuk pontosan, Van Gogh hol csonkította meg magát. Mindenesetre valahogy elállította a vérzést, és levágott fülét gondosan megtisztogatta és becsomagolta. Majd kalapját a csonkra húzta és elindult otthonról.

Gauguin Arles-ban festett képe Van Goghról

A továbbiakról a helyi sajtó a következőképpen számolt be: "Múlt vasárnap 22:30-kor a holland származású festő, bizonyos Vincent Vaugogh elment a maison de tolérance No. 1 alá, ahol egy Rachel nevű hölgynek átadta ... a fülét, azzal, hogy 'nagyon vigyázzon rá'." Gauguin ezt azzal egészítette ki Bernardhoz írt levelében, hogy Vincent azt mondta a lánynak: "Emlékezni fogsz rám, bizony mondom néked". Ezek után hazament, és mély, nagyon mély álomba zuhant.

Eközben, néhány száz méterrel arrébb Gauguin hotelszobája ágyában hánykolódott; egészen hajnali háromig nem tudott elaludni. Reggel úgy döntött, hogy elmegy a Sárga Házba - talán búcsúzni akart, talán kíváncsi volt, vagy csak holmijait akarta összeszedni, nem tudjuk, mindenesetre a házhoz érve megdöbbentő látvány fogadta. Csendőrök és hatalmas csődület vette körül az épületet. A rendőrkapitány felismerte és nekiszögezte a kérdést: "Mit tett a barátjával, Monsieur?" "Nem tudom..." "Óh, én nagyon is tudom...ugyanis ő halott".

Ezek a percek Gauguin számára nem lehettek könnyűek. Letartóztatták, és Vincent meghalt. Nagyon is elképzelhetőnek tartotta, hogy Van Gogh öngyilkosságot követett el, és azt is, hogy a hatóság előtt a vérfürdő gyilkosságnak látszott, noha a vérben ázó műtermet még csak az ablakon keresztül látták. Gauguin kulcsával bementek a házba, és beléptek a hálószobába:
"Az ágyban ott feküdt Vincent. Körülött és a fején mindenütt véres rongyok. Úgy tűnt, hogy meghalt. Nagyon finoman megérintettem, és éreztem, hogy még él. Hirtelen belém is visszatért az élet."

Van Gogh a kórházban tért magához. A barátját kérte, pipáját és egy kis dohányt. Ugyanakkor tiszta elméjét nem nyerte vissza; a kórházban is furcsán viselkedett és folyton bibliai idézeteket mondott. Gauguin Theóért táviratozott, aki 25-én reggel meg is érkezett Arlesba. Theót lesújtotta fivére állapota: "Az orvosok szerint nincs kizárva, hogy kitisztul az elméje, de ez csak később derül ki, és most pihennie kell. Amikor nála voltam egy pár pillanatra úgy tűnt, hogy magához tért, de aztán újra filozófiai és teológiai töprengésekbe bonyolódott. ... Leírhatatlanul szomorú látvány. Időről időre összes fájdalma és gyötrelme rázúdul, és sírni szeretne, de képtelen rá. Szegény harcos, és szegény, szegény szenvedő lélek! Semmivel sem lehet enyhíteni kínjain, és ez rettenetesen nehéz a számára. Életében egyszer talált valakit, akinek kiönthette a szívét, de ez már soha többé nem lesz. A következő napok eldöntik, hogy egy speciális intézetbe szállítják-e."

Van Gogh a kórházban végig, újra és újra kérte magához Gauguint, de a festő hajlíthatatlan maradt, és egyszer sem látogatta meg néhai barátját. Gauguin ezt azzal indokolta, hogy nem akarta őt felzaklatni.

Még tartott a karácsony, amikor Theo visszautazott Párizsa. Feltehetően Gauguin is vele tartott.

Van Gogh-ot 1889-ben a St Rémy-i ideggyógyintézetbe szállították, majd a következő évben az auvers-i szanatóriumba került. 1890. július 27-én magára lőtt a mezőn, ahova festés ürügyén ment. Két nap múlva meghalt. "Az emberi szenvedésnek soha nem lesz vége" - voltak utolsó szavai.

Paul Gauguin és Vincent Van Gogh a tragikus este óta többé nem látták egymást.