A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Megállapították a földönkívüliek adásának legvalószínűbb irányát

Vágólapra másolva!
Egy Földön kívüli civilizáció a miénkhez hasonló módszerekkel az ekliptika síkjának irányából tudná legkönnyebben felfedezni bolygónkat - talán értelmes rádiójelek is főleg erről várhatók.
Vágólapra másolva!

A SETI-kutatások egyik alapfeltevése, hogy az idegen civilizációk értelmes jeleket sugároznak az űrbe, ideális esetben a rádióhullámhosszakon, hogy megpróbáljanak kapcsolatba kerülni másokkal, többek között velünk is. A túl sok lehetséges célpont miatt azonban nehéz kiválasztani, hogy az égbolt mely irányából, mely csillagok felől érkező esetleges jelekre vadásszunk.

A célpontok szűkítésének egyik lehetősége olyan objektumok vizsgálata, amelyeknél nagyobb az esély arra, hogy azok feltételezett lakói a Földet "klasszikus'" csillagászati módszerekkel felfedezhessék. Ha az idegeneknek a mi teleszkópjainkhoz hasonló távcsöveik és módszereik vannak az exobolygók keresésére, kijelölhető egy sáv az égbolton, ahonnan bolygónkat könnyebb azonosítani - tehát az esetleg erre mutatkozó civilizációk nagyobb eséllyel vehettek észre minket, mint mások.

A két mai legelterjedtebb exobolygó-keresési módszer egyike a radiális sebesség vizsgálat, ekkor a csillag mozgásában mutatják ki a körülötte keringő bolygó gravitációs hatását. A másik gyakori technika az ún. okkultációkat használja, amikor a csillag előtt elhaladó bolygó miatt látszólag csökken a csillag fényessége, és ezt a fényváltozást keresik a kutatók. Földünket mindkét technikával a pályasíkjához térben közeli helyzetű csillagok irányából lenne könnyű megtalálni.

Ennek megfelelően az "értelmes rádióhullámok" keresését célzó programoknak érdemes lenne a földpálya égre vetülő síkja, azaz az ekliptika mentén vizsgálódniuk. Ha egy értelmes civilizáció észreveszi a Földet, tüzetesebb vizsgálattal kimutathatja légkörünkben az oxigént és a felszíni óceánokat. Mindezek alapján tehát indokolt lenne, hogy az ekliptika síkja mentén elhelyezkedő esetleges civilizációk több üzenetet sugárzzanak felénk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!