Az Aral-tó Közép-Ázsiában, Kazahsztán és Üzbegisztán határán fekszik – valaha 67 300 négyzetkilométernyi területen helyezkedett el, így a világ negyedik legnagyobb tavának mondhatta magát. Mára már vizének majdnem 90%-át elveszítette, azóta tulajdonképpen nem is egy nagy tó, hanem három kisebb összessége. Az elmúlt 50 év drasztikus vízvesztesége a környéken bevezetett öntözéses projekteknek „köszönhető” – a lecsapolás nem csupán az Aral-tavat károsította, de a környék halászatból élő lakosságának nagy részét is tönkretette.
A National Geographic adatai szerint az Aral-tó egykor a Szovjetunió kifogott halmennyiségének hatodát adta. Az 1960-as években azonban minden megváltozott, amikor 32 000 kilométernyi csatornát vezettek ki a tóból, és több mint 80 tározót építettek a környéken azért, hogy a hatalmas földeken elvetett gyapotot és búzát öntözni tudják.
Ahogy a víz eltűnt a mederből, kiszáradt területet hagyott maga után – ezt ma Aral Kara-kum sivatagnak nevezzük. A tómeder szárazulattá vált medencéje tulajdonképpen a Kara-kum sivatagba tagolódó területté vált. A térségben tomboló hatalmas szélviharok minden évben irdatlan mennyiségű homokot ragadnak magukkal, több száz kilométerre eljuttatva azt. A homokvihar útjába eső települések lakosságát megbetegíti a rengeteg por, a viharok pedig kártékonyan befolyásolják az időjárást: hatásukra a tél sokkal hidegebbé vált, a nyár pedig sokkal melegebb lett az elmúlt évtizedekben..
A negatív hatásoknak azonban még nincs vége: a tó medrét érintő korábbi, a szovjet időkben végrehajtott fegyverkísérletek és környezetszennyező ipari projektek miatt a homokviharok nagy mennyiségű káros vegyi anyagot szállítanak nagy távolságokra, amely még tovább betegíti az embereket és a környezetet.
Kazahsztán és a Világbank együtt dolgozott azon, hogy a tó északi, kevésbé száraz részét újra feltöltsék – ezért építették fel a Kok-Aral védőgátat, amely stabilizálta a vízszintet. A tómeder déli területei azonban már annyira kiszáradtak, hogy nem lehet azokat megmenteni – ez a terület látszik az Európai Űrügynökség műholdfelvételén.
A fotó a Sentinel-1A műhold felvételeit kombinálja – a vörös színek a 2014. október 17-i, a zöldek a december 28-i, a kékek pedig a 2015. február 14-i fotókat jelölik. A kép jobb alsó sarkában látható sárga csík azt mutatja, ahogyan egy folyó vize beleömlik a száraz tómederbe. A különböző színezetek jól illusztrálják, hogy a vízmennyiség hogyan csökken folyamatosan – még ezalatt a néhány hónap leforgása alatt is.