Az I. (Szent) István király által Szűz Mária tiszteletére 1018-ban a Séd bal partján, a veszprémi vártól nem egészen másfél kilométerre nyugatra alapított veszprémvölgyi apácák görög-keleti kolostora
Magyarország egyik legrégibb szerzetesi intézménye, és Magyarország első apácazárdája volt,
amelyet államalapító királyunk Imre herceg menyasszonya, a Margit-legendában is megemlített bizánci hercegnő és kísérete számára létesített.
Az akkor még kiskorú hercegnő neve nem maradt fenn az utókor számára.
1015-1018 körül a már korábban is fennálló magyar-bizánci viszony katonai szövetséggé erősödött.
Hogy Szent István oklevele miért görögül íródott, mind a mai napig vitatott kérdés, de az a legelfogadottabb nézet, hogy a bizánci hercegnő személyére tekintettel vetették görög nyelven pergamenre az adománylevelet.
Egyébként István minden más oklevele latinul íródott, ez az egyetlen, ami görögül.
Bár Könyves Kálmán szerint Szent István adta ki az oklevelet, vannak, akik Géza fejedelemnek tulajdonítják ezt, mivel a görög nyelvű szöveg nincs keltezve, és a keresztségben Géza is az István nevet kapta.
Vannak, akik megkérdőjelezik ezt a datálást, és úgy vélik, hogy a monostort korábban 1000, illetve 1002 körül alapították, de olyanok is akadnak, akik 1030 tájára helyezik az alapítás tényleges dátumát.
Hagyományosan Géza vagy Szent István tekintendő az alapítónak, de lehetséges egy harmadik változat is.
Van, aki úgy véli, jogilag nem lehetett egyikőjük sem, mert csak az 1109-es változatban említik az „auctor monasterii", azaz a „monostor alapítója" kifejezést.
„Vetus autem priuilegium iuxta linguam auctor monasterii grece scriptum" vagyis „ A régi adománylevél pedig a monostor alaptójának nyelve szerint görögül íratott." Ha mégis Géza vagy István alapította a monostort, akkor vagy az auctor kifejezést, vagy Géza, illetve István jogi szerepét kell másként értelmezni.
A monostor számára kiadott görög nyelvű adománylevelében „István a keresztény, egész Magyarország királya" rögzíti, hogy a veszprémvölgyi apácák számára kolostort alapított, és felsorolja az adományait, kilenc falut (Szárberény, Máma, Sándor, Kenese, Csitény, Szántó, Padag, Zalészi, Gerencsér), valamint a hozzátartozó birtokokat és szolgákat, továbbá, hogy az érseki monostor szabad rendelkezési joggal bír.
Az összetekert kiváltságlevél István viaszpecsétjével le lett zárva,
de az apácák peres ügybe keveredtek a veszprémi püspökkel, ami miatt fel kellett törni a pecsétet,
és ezáltal az okirat hitelét vesztette. Ez okból Könyves Kálmán király 1109-ben megújította az oklevelet és kibővítette azzal, amivel időközben gyarapodott az egyház.
A megújított okirat már a kor szokása szerint latin nyelven íródott.
A 13. században az volt a szokás, hogy az eredeti oklevelet átmásolták egy másik pergamenre,
és kiegészítették a betoldásokat tartalmazó (interpolált) oklevéllel, amelyben rögzítették az időközben elnyert birtokokat, vagy egyéb kiváltságokat.
Az álló téglalap alakú pergamen felső részére az eredeti görög szöveget másolták át, az alsó részre pedig Kálmán király latin szövegét írták. A latin nyelvű szöveg tartalmazza az átírás okát. A görög és a latin szövegben is számos magyar nyelvű szó található, az előbbiben az István-kori, utóbbiban pedig a Kálmán-kori alakban. Az eredeti görög nyelvű pergamen nem maradt fenn, csak a Kálmán-féle megújítás (renovatio).
Létezik egy későbbi másolat is, ami többek szerint 1285, illetve 1290 között íródott hamisítvány,
és amely egy birtokper kapcsán született, akkor készült, amikor az apácák újabb peres ügybe keveredtek a veszprémi püspökkel. Ezt az érdekes dokumentumot is a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik. István neve alatt 10 oklevél maradt fenn, de ez az egyetlen, amely bizonyosan hiteles: nincs nyoma semmi betoldásnak vagy hamisításnak a becses dokumentumon.
Két oklevél, de csak egyetlen pecsét maradt ránk. Kálmán pecsétje eredetileg a hiteles okirat hátlapján lehetett, ám amikor ezekre az oklevelekre a 18-19. században felfigyeltek a tudósok,
a pecsét a hamis példányon volt.
Valószínű, hogy a pecsétet a 13. században tették át a később keletkezett példányra. Az oklevelet a veszprémvölgyi monostorban őrizték egészen a török hódoltság koráig.
Amikor a törökök 1543-ban elfoglalták Fehérvárt, az apácák Körmendre menekültek az ágostonos remeték egykori monostorába, és ide vitték magukkal az értékeiket.
1627-ben megszűnt a rend, és királyi adományként a győri jezsuiták kapták meg az apácák birtokait, valamint a levéltárat is,
az oklevéllel együtt. Amikor pedig 1773-ban feloszlatták a jezsuita rendet, az oklevél mindkét példánya a Magyar Kamara Levéltárába, majd pedig jelenlegi helyére, a Magyar Nemzeti Levéltárba került.