Polipok inspirálta robotot alkottak kínai kutatók

robotpolip
A polip inspirálta robot
Vágólapra másolva!
Polipok inspirálta robotot alkottak kínai kutatók: a puha robot képes a zsugorodásra, a környezetéhez igazodó kamuflázsra és a multimodális helyzetváltoztatásra.
Vágólapra másolva!

A kutatók körében egyre népszerűbb kutatási terület az olyan bionikus robotok megalkotása, amelyeket a környezetükkel kapcsolatba lépő élőlények inspirálnak. A sencseni Tudományos Akadémia Intézete, az Institutes of Advanced Technology (SIAT) szakértői a polipokat megfigyelve készítették el robotjukat, amely képes változtatni méretén helyváltoztatása közben.

A robot kiemelkedő módon képes áthaladni különböző tereptárgyakon, például átmászik egy kétmilliméter magas alagúton és átúszik egy 450 mikrométernyi széles csatornán - mondta el To Hszüe-min, a kutatás vezetője.

A polip inspirálta robot Forrás: SIAT

A puha robot egy szűk, saját testénél kisebb csövön is átfér úgy, hogy közeli infravörös fény sugárzásának hatására 35 százalékkal csökkenti testének kiterjedését.

A csápjaiban lévő hidrogél áttetszőségének köszönhetően a robot a vízben képes a kamuflázsra.

Bionikus megjelenésnek és helyváltoztató képességének köszönhetően várhatóan több területen is előnnyel járhat a puha robot alkalmazása, mint például az orvosbiológiában és a környezet vizsgálatában, monitorozásában.

A tudósok eredményeikről az Advanced Functional Materials című szaklapban számoltak be.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!