Az első olyan díjazott, aki a díj alapjául szolgáló kutatásait idehaza végezte, a nagy hírű orvoscsalád, a Lenhossék-dinasztia leszármazottja, Szent-Györgyi Albert, a Szegedi Tudományegyetem biokémikusa volt.
Szent-Györgyi Albertet a Karolinska Intézet döntése alapján az 1937-es év orvosi-élettani Nobel-díjával tüntették ki.
Szent-Györgyi előbb Szegedre vitte a becses érmét, majd a második világháború kezdetén a Magyar Nemzeti Múzeum megvásárolta tőle ezt: az arany plakett mind a mai napig ott látható.
Szent-Györgyi Albert a múzeumtól az érméért kapott összeget az 1940-ben kitört finn–szovjet háború finnországi szenvedőinek ajánlotta fel. A soron következő magyar származású díjazott már a második világháború vérzivataros éveiben nyerte el a kitüntetést. Az 1885-ben Budapesten született magyar vegyész, Hevesy György a híres brit elméleti fizikus, az ugyancsak Nobel-díjas Ernest Rutherford mellett, illetve a híres tudós ösztönzésére kezdte el azt a témát kutatni, amivel végül kiérdemelte a tudományos világ legrangosabb kitüntetését.
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése nyomán az akkor már Stockholmban élő Hevesy 1943-ban vehette át a kémiai Nobel-díjat a radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért elért eredményei miatt.
Az 1960-as évek további két magyar származású tudós részére hozták el a tudományos világ legnagyobb elismerését.
A budapesti születésű magyar-amerikai biofizikus, Békésy György a Pázmány Péter Tudományegyetemen doktorált fizikából. A kitűnő tudós a kibontakozó Rákosi-diktatúra miatt 1949-ben úgy döntött, hogy kint maradt az Egyesült Államokban, ahol akkor a Harvard Egyetem magyar vendégprofesszoraként dolgozott. 1961-ben tüntették ki az orvosi-fiziológiai Nobel-díjjal a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért.
Két évvel később egy újabb magyar, Wiegner Jenő fizikus részesült a tudományos világ legnagyobb elismerésében. A Fasori Evangélikus Gimnázium legendás „marslakóinak" egyikeként, az 1930-as években az Egyesült Államokba költözött.
Ő alkotta meg az első vizes atomreaktor terveit 1941-ben,
és komoly szerepet vállalt az atomenergia békés célú felhasználásának propagálásában is.
Az atommagok és az elemi részecskék elméletének fejlesztéséért, kivált az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért végzett nagy jelentőségű munkásságának elismeréseként 1963-ban nyerte el a fizikai Nobel-díjat.
A szintén budapesti születésű Gábor Dénes a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki karán kezdte el egyetemi tanulmányait. 1934-ben Angliában telepedett le. Nagy- Britanniában történt letelepedésétől kezdve 1948-ig a British Thomson – Houston Társaság kutatólaboratóriumában dolgozott, és itt találta fel 1947-ben a holográfiát, amiért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott.
Daniel Carleton Gajdusek a második generációs,
már külföldön született de magyar felmenőkkel is rendelkező Nobel-díjasok közé tartozik.
Apja Karol Gajdusek szlovák, édesanyja, Dobróczky Ottília magyar származású volt. A család még az első világháború kitörése előtti nagy kivándorlási hullám során telepedett le Amerikában. Carleton Gajdusek a Harvard orvosi fakultásán diplomázott, 1955-ben pedig Ausztráliába költözött. Az itt végzett virológiai kutatási alapozták meg az 1976-ban megosztva elnyert orvosi Nobel-díjat: Baruch Blumberg a hepatitis B-vírus, Gajdusek pedig a kuru nevű fertőző betegség kórokozójának felfedezéséért részesült az elismerésbe.
Ugyanebben az évben egy szintén magyar gyökerekkel rendelkező de már New Yorkban született tudós, Milton Friedman nyerte el a közgazdasági Nobel-emlékdíjat a fogyasztáselemzéshez, a pénztörténethez és elmélethez való hozzájárulásáért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért.
A cikk folytatódik, lapozzon!