A szuperkémet végül a volt felesége, Barbara buktatta le, aki nem heverte ki a válást, és még mindig haragudott Walkerre. A nő még a házasságuk alatt sokat veszekedett a férjével, hogy a gyerekeket ne keverje bele a kémkedésbe, mert gyanította, hogy Walker minden erkölcsi megfontolás nélkül felhasználná őket.
Az 1980-as években Barbara többször felhívta a bostoni FBI-irodát, hogy feljelentse az exférjét, de vagy nem szólt a kagylóba, vagy túl részeg volt ahhoz, hogy értelmesen tudjon beszélni. 1984-ben novemberében is tárcsázta az irodát, és bár ezúttal sem volt józan, elmondta, hogy a volt férje szovjet kém. Azt nem tudta, hogy Michael tényleg csatlakozott az apjához a kémkedésben. Később ezt mondta:
Ha tudtam volna, hogy a volt férjem beszervezte a fiunkat, nem szóltam volna az FBI-nak.
A bostoni FBI-ügynökök nem vették komolyan a hívást, és egy megkeseredett nő bosszújának tekintették az ügyet. Egy nyomozó kiment a nő lakására, és kikérdezte, de mivel Barbara megint részeg volt, nem hitt neki.
A jelentést betették egy fiókba, és majdnem elfelejtették, így Walker majdnem megúszta.
Egy hónap múlva azonban egy másik ügynök megtalálta az iratot, és biztos, ami biztos, továbbította a virginiai irodába, mert ebben az államban lakott Walker.
Itt már foglalkozni kezdtek az üggyel. Robert Hunter ügynök lett a nyomozás vezetője. Amikor kikérdezték az asszonyt Laurával együtt, és mindketten átmentek a hazugságvizsgálaton, 24 órás figyelést szerveztek Walker lakásánál és lehallgatták a telefonját. 1985. május 19-én a férfi egy csomagot tett a földre egy erdőben, egy „vadászni tilos" tábla alatt. Az őt követő ügynökök meglepetésére a csomagban 127 szigorúan titkos irat volt, amelyek a Nimitz repülőgép-hordozóról származtak. Másnap reggel egy motelben letartóztatták Walkert.
Michaelt az anyahajón már az apja előtt letartóztatták, hiszen nem derülhetett ki a szuperkém számára, hogy lebukott. Michael Walker árulásának híre egy pillanat alatt elterjedt a hajón, és védőőrizetet kellett adni mellé, mert a matrózok és a tengerészgyalogosok halálosan megfenyegették.
A nyomozók Barbara és Laura vallomásai alapján hamar összekötötték a szálakat és a szereplőket. Arthur Walkert nemsokára elfogták, míg Jerry Whitworth feladta magát.
Elsőként Arthur Walker ügyét tárgyalták, még 1985 augusztusában.
A báty háromszoros életfogytiglani börtönbüntetést kapott.
1986 tavaszán következett Jerry Whitworth. Mivel Walker a nyomozati iratokból megtudta, hogy Whitworth fel akarta jelenteni őt, amikor Rus néven levelezett az FBI-jal, a tárgyaláson bosszút állt a barátján. A tanúvallomásában részletesen leírta Whitworth lelkesedését a kémkedéssel kapcsolatban, és a legsötétebb színben tüntette fel az altisztet.
Whitworth-öt végül 365 év börtönre ítélték.
Maga John Walker vádalkut kötött a hatóságokkal.
Cserébe azért, hogy a fia csak 25 év börtönt kapjon, ő pedig csak egyszeres életfogytiglant, részletes vallomást tett a kémkedési ügyről.
Amikor megkérdezték tőle, hogyan sikerült ilyen hosszú ideig kémkednie, ezt felelte:
A K-Mart áruházlánc alaposabban gondoskodik a biztonságról, mint az amerikai flotta.
A családi kémhálózat által okozott károk sokkolták az amerikai haditengerészetet, a Pentagont és az FBI-t.
Walker és a társai 1 milliónál is több oldalnyi titkos iratot, dokumentumot és üzenetet adtak el a KGB-nek a közel két évtizedes kémkedésük alatt.
Az ő tevékenységük egyik legsúlyosabb következménye a Victor III NATO-kódnevű (eredeti nevén Projekt 671RTM/RTMK Scsuka) szovjet atommeghajtású vadász-tengeralattjáró kifejlesztése lett.
Az amerikai flotta az 1960-es évektől egészen az 1970-es évek első feléig viszonylag könnyen tudta követni a szovjet tengeralattjárók járőrözéseit, mert azok hangosak voltak. Nem csak a reaktoraik és ehhez kapcsolódó gépészeti berendezéseik működtek hangosabban, mint a nyugati tengeralattjárók gépháza, hanem a hajócsavarjaik is nagyobb víz alatti zajt keltettek. Emiatt az amerikai vadász-tengeralattjárók, a tenger fenekén elhelyezett szonárrendszer, a SOSUS, és a felszíni hajók is hamarabb felfedezték a szovjet tengeralattjárókat, mint azok az ellenséget.
A szovjetek nem tudtak erről, mert a nyugati búvárhajók halkabbak voltak, a szovjet elektronikus berendezések, pl. a szonárok pedig gyengébbek. Walkerék kémkedése azonban rávilágított erre a problémára, és a szovjetek a lopott adatok alapján nekiláttak, hogy lefaragják a technológiai hátrányt. A fejlesztés eredménye lett a Victor III, amely 1979-ben jelent meg, és nagyságrendekkel csendesebb volt minden korábbi szovjet tengeralattjárónál. Ez sokkolta az amerikai haditengerészetet.
A Victor III képességei annyira foglalkoztatták az amerikaiakat, hogy a USS Drum amerikai tengeralattjáró megpróbálta közvetlen közelről, a víz alatt lefényképezni a K-324 jelzésű Victor III-at, és összeütközött vele 1981-ben.
Walker nagy kárt okozott akkor is, amikor hajófedélzeti beosztást kért magának a vietnámi háború idején. A dél-vietnámi partoknál hajózó USS Niagara Falls híradórészlegének vezetőjeként ismerte és használta a flotta háborús rejtjeleit és kódrendszerét, és ezt is átadta a szovjeteknek. Oleg Kalugin, aki az első, Walkerért felelős KGB-ügynök volt, azt állította, hogy a szovjetek megosztották ezeket az információkat az észak-vietnámi hadsereggel. Így a kommunisták fel tudtak készülni több B-52-es bombázásra és tengeri hadműveletekre is.
Emellett felsorolni is lehetetlen, milyen fegyverrendszerek adatait adta át a szovjeteknek. Ezek között voltak pl. az amerikai vadászok légiharc rakétáinak (Sparrow, Phoenix) titkos rajzai, a hajó elleni Harpoon rakéta és a torpedók tervei. De a Tomahawk cirkáló rakétáról is küldött anyagokat a KGB-nek. Az amerikai radarok és szonárok is Walker kedvelt témái közé tartoztak, ezekről is számtalan iratot adott el a szovjeteknek.
Kalugin nem véletlenül beszélt így Walkerről:
Ez az akció messze felülmúlt mindent, amelyben valaha részt vettem a KGB kötelékében.
Hasonlóan beszéltek erről, csak keserű szájízzel, az amerikaiak is. William Studeman ellentengernagy, a haditengerészeti hírszerzés főnöke így vélekedett:
Ötszáz év börtön sem fejezi ki a súlyát ennek a példátlanul aljas, precedens nélküli árulásnak.
A haditengerészeti miniszter, John Lehman megpróbálta kijárni, hogy Walker ne köthessen vádalkut, de Caspar Weinberger védelmi miniszter kérésére végül visszavonta ezt az igényét.
Borisz Szolomatyin 10 évvel Walker letartóztatása után interjút adott a Washington Post c. amerikai lapnak. A beszélgetésben a külföldi hírszerzés egykori helyettes főnöke azt mondta:
Nem lehet összehasonlítani Walker működését más kémeink tevékenységével. Pl. Aldrich Ames, a CIA tisztje a saját árulóinkat fedte fel a számunkra. Ez sokat jelentett természetesen, de egyszeri eredménynek tekinthetjük. Walker viszont nem csak folyamatos információkkal látott el minket, hanem rajta keresztül megismerkedhettünk az ellenségünk gondolkodásmódjával. Megtanulhattuk, miért reagálnak az amerikaiak úgy egyes eseményekre, ahogy reagáltak.
Szolomatyin szerint Walker kémkedése közelebb hozta egymáshoz a két szuperhatalmat, mert a szovjetek megismerhették az amerikaiak valódi politikai és katonai szándékait.
Az amerikai lapok az évtized kémjének nevezték Walkert. Joggal.
John Walker, a kémhálózat feje 77 éves korában, 2014-ben halt meg a fegyházban. 2015-ben lett volna jogosult kérvényezni a feltételes szabadon bocsátását.
A testvére, Arthur Walker, hat héttel korábban, 79 évesen halt meg egy másik börtönben. Egy hónappal később lett volna a meghallgatása a feltételes szabadon bocsátási kérelmi ügyében.
Michael Walker 15 év letöltése után a jó magaviselete nyomán szabadult 2000-ben.
Jerry Whitworth ma is börtönben van. Az idén lett 85 éves.
A következő videót Walker lebukása után készítette az amerikai haditengerészet.