Egy kő, ami lehetővé tette az egyiptomi hieroglifák megfejtését

1799. július 15-én talált rá Pierre-Francois Bouchard a Nílus-deltában fekvő Rashid melletti erődítési munkálatok során a rosette-i kőtáblára

Kétszázhuszonöt éve, 1799. július 15-én fedezték fel francia katonák Napóleon egyiptomi hadjárata során az egyiptomi hieroglifák megfejtését lehetővé tevő rosette-i követ. A kő egy sötét gránitdarab, amely egy ősi szöveg három fordítását nyújtja a kutatóknak.

Egy kő, amire három nyelven véstek feliratokat

Így kezdődik a Krisztus előtt 196-ban V. Ptolemaiosz egyiptomi uralkodó által hozott rendelet, amely aztán adókról és a templomokban felállítandó szobrokról rendelkezik:

Basileountos tou neou kai paralabontos tén basileian para tou patros”, vagyis: „az új király atyjától átvéve a királyságot”. 

A kő a British Museumban
Fotó: Hans Hillewaert / Hans Hillewaert

De (és az utókor számára ez a fontosabb) arról is, hogy a gránittömbre három nyelven kell felvésni az uralkodó döntéseit: az istenek szavaival (hieroglifákkal), a nép nyelvén (démotikus írással) és ión (görög nyelven). Jóllehet akkor az egyiptomi szöveget még senki sem tudta elolvasni, azt 

mindenki sejtette, hogy a Nílus deltájában, a Földközi-tenger partján fekvő Rosette (ma Rashid) kikötővárosban 1799. július 15-én megtalált gránittömb lesz a kulcs a hieroglifák megfejtéséhez, az ókori egyiptomi kultúra titkainak megismeréséhez.

A felső részén hiányos tömböt először Kairóba szállították, majd az 1801-es alexandriai békét követően - több műtárggyal együtt - a londoni British Museum féltett kincse lett, a kutatók csupán a kő lenyomatának segítségével foglalkozhattak a szöveggel. Az elsők között Johan David Akerblad svéd diplomata és tudós tanulmányozta, aki a démotikus szövegben képes volt több nevet is azonosítani, sőt egy 29 betűből álló ábécét is közzétett, de az összefüggések tekintetében zsákutcába jutott. Ezzel párhuzamosan a francia orientalista, Antoine Isaac Silvestre de Sacy báró is vizsgálta a démotikus és hieroglifikus feliratot, ő öt nevet tudott azonosítani.

 

Képes volt megfejteni a teljes démotikus írást

Az első jelentős áttörést Thomas Young angol polihisztor érte el 1814-ben, aki nem kevesebb, mint nyolcvan hasonlóságot állapított meg a hieroglifikus és démotikus szövegek között, holott korábban úgy vélték, hogy a két szöveg teljesen különbözik egymástól. Young néhány következtetését az Encyclopaedia Britannica 1818-as kiadásában általa írt Egyiptom című szócikkben tette közzé. Kutatása elején levelezésben állt - a később riválisává lett -, nyelvzseninek számító francia Jean-Francois Champollionnal, aki 

a latin és az ógörög mellett héberül és arabul is tudott, ismerte a cirill írást és a káldeus nyelvet, kollégistaként a kínai és az etióp nyelvvel is foglalkozott, idővel a hieroglif és a kopt írás közötti hasonlóságokat kutatta.

 

1799. július 15-én talált rá Pierre-Francois Bouchard a Nílus-deltában fekvő Rashid melletti erődítési munkálatok során a rosette-i kőtáblára
Fotó: Wikimedia Commons

Champollion a rosette-i követ és az 1815-ben felfedezett, hieroglifikus és görög szöveget tartalmazó philae-i obeliszket vizsgálva rájött, hogy a hieroglif írásban egyes jeleket egy gyűrű vesz körül, a görög szövegben pedig ugyanazon részek előtt a baszileusz (uralkodó) szó szerepel. Adódott a következtetés, hogy a gyűrűben lévő hieroglifák egy-egy fáraó nevét jelölik, és fel is ismerte Ptolemaiosz, majd Kleopátra nevét. Feltételezte, hogy mivel ezek nem jelentenek semmit, fonetikusan írták le őket, így sikerült a hangjeleket azonosítania. 

Kopt nyelvtudására támaszkodva, az uralkodók nevében felfedezett hieroglifák hangértékét és a Young által már megfejtett démotikus szövegrészeket felhasználva, képes volt megfejteni a teljes démotikus írást. 

Ezután feltételezve, hogy a kőre más-más egyiptomi írással, de ugyanazon a nyelven ugyanazt szöveget írták, megfeszített munkával sikerült a hieroglifákkal is megbirkóznia.

 

A hieroglifák pontos rendszere

Champollion a hieroglif ábécé összeállításakor rájött, hogy az ókori egyiptomiak – a görög szerzők állításaival ellentétben – nem hangjelölő írást, hanem ideogrammákat használtak. 

A hieroglifák, amelyek száma a kezdeti 700-ról a hellenisztikus korra több ezerre dagadt, lehettek képjelek, de jelölhettek szótagokat, sőt egyes hangokat is.

 A magánhangzókat nem mindig jelölték, az egységek végén fonetikai értékkel, önálló olvasattal nem rendelkező determinatívumok találhatók, amelyek az adott szó jelentésének meghatározását könnyítették meg. Champollion maga így jellemezte a hieroglif írást: 

Ez egy bonyolult rendszer, amely egyszerre ír figurálisan, szimbolikusan és fonetikusan egy szövegen belül, egy kifejezésen belül, mondhatnám egy szón belül”.

Felfedezését 1822. szeptember 27-én megosztotta a francia akadémia titkárával, a neki küldött levélből pedig a többi egyiptológus és egész Európa megismerhette azt. Eredményeit 1824-ben A hieroglifák pontos rendszere című könyvében tette közzé, ezt tartják az egyiptológia tudomány alapművének.

 

( MTVA Sajtóarchívum)