Még egy hétig lehet jelentkezni az NMHH Net-Coach képzésére

Vágólapra másolva!
Még egy hétig lehet jelentkezni arra az új felnőttképzési programra, amit a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média– és Hírközlési Hatóság (NMHH) közösen indít. Az újmédia pedagógia ösztöndíjas programra főleg pedagógusok, pedagógushallgatók, valamint a médiakommunikáció, a szakképzés, a felsőoktatás vagy a pszichológia területén dolgozók jelentkezését várják február 12-ig.
Vágólapra másolva!

A képzésben részt vevők tagjává válnak az NMHH által kialakított Net-Coach közösségnek, így a fiatalok és a családok digitális médiaértését segítő szakemberekké válhatnak. A felnőttképzés felelőse az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, helyszíne pedig a váci központja.

A képzés költségmentes – szakmai és pénzügyi támogatója az NMHH –, a résztvevők egyszeri 200 ezer Ft ösztöndíjban részesülnek.

A képzésre tizenkét napos intenzív tréning keretében kerül sor, ami 2024 áprilisában kezdődik, kéthetente pénteken és szombaton. Akik a kurzust elvégzik az online tér kihívásaival és a digitális tudatossággal kapcsolatos tanácsadói, tartalomfejlesztői, konfliktuskezelői gyakorlatot szereznek, amellyel segíthetik a gyermekek/fiatalok, iskolai közösségek, illetve a szülők digitális médiaértését. További információk az Apor Vilmos Katolikus Főiskola honlapján olvashatók.

HIBRID KÉPZÉS, ÍGY AZ ELMÉLETI MODUL FELE JELENLÉTI KÉPZÉS, FELE OTTHON ELSAJÁTÍTANDÓ E-LEARNING TANANYAG, A GYAKORLATI FOGLALKOZÁSOK JELENLÉTI KÉPZÉS KERETÉBEN ZAJLANAK.

Akiket a képzésre várnak

A felnőttképzési programra várják pedagógusok, valamint osztatlan tanárképzésben első 6 félévet befejezett és minimum 150 kreditet megszerzett hallgatók, továbbá mindazok jelentkezését, akik a képzés céljával kapcsolatos egyéb szakterületen (pl. médiakommunikáció, köznevelés, szakképzés, felsőoktatás, pszichológia stb.) dolgoznak, vagy kapcsolódó egyéb szakképzettséggel (kommunikáció, pszichológia, kibervédelem stb.) rendelkeznek.

A képzés tartalma

A képzést elvégzők az online tér kihívásaival és a digitális tudatossággal kapcsolatos tanácsadói, tartalomfejlesztői, konfliktuskezelői gyakorlatot szereznek, amellyel segíthetik a gyermekek/fiatalok, iskolai közösségek, illetve a szülők digitális médiaértését.

A PROGRAM FELKÉSZÍT TANÁCSADÓI ÉS SZAKÉRTŐI SZEREPEKRE AZ ÚJMÉDIA MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS HATÁSÁRÓL, A MÉDIATUDATOSSÁGRÓL ÉS A BIZTONSÁGOS ÚJMÉDIAHASZNÁLATRÓL, KIEMELTEN ISKOLÁSCSOPORTOK, A KÖZNEVELÉSBEN DOLGOZÓK, VALAMINT SZÜLŐK IRÁNYÁBA.

A képzésben résztvevők tagjává válhatnak az NMHH által épített Net-Coach közösségnek. A Net-Coach a fiatalok és a családok digitális médiaértését segítő szakember.

A képzés védnőkei és oktatói

  • A program védnökei Dr. Koltay András, az NMHH elnöke és Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora.
  • A képzés oktatói többek között Prof. Aczél Petra, Dr. Gloviczki Zoltán, Dr. Krasznay Csaba, Dr. Rab Árpád és Dr. Veszelszki Ágnes.

A tananyagok és elsajátítandó témakörök

  • Az újmédia hatásai a fiatalok életében
  • Fiatalok aktivitása a digitális térben – veszélyek, lehetőségek és tudatosítás egy hatóság szemszögéből
  • Biztonságos újmédiahasználat
  • Újmédia az iskolában, az újmédia használatának tanítása és pedagógiája az iskolai nevelésben
  • Kommunikáció szülőkkel és pedagógusokkal a fiatalok újmédia használatáról, a szülő és a pedagógus eszközeiről
  • Kommunikáció fiatalokkal az újmédiáról
  • A médiakommunikáció és az online tartalomfejlesztés szabályai és gyakorlata
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!