Drogbárók helyett szambásított Beatles

A hangulat leírhatatlan: mindenki együtt táncol és iszik, turisták, helyiek, mindenféle színű, hátterű és hovatartozású ember. Párductestű istennők vonaglanak a dobok ritmusára, közben mosolygunk és izzadunk. Így gyúrtunk egy éve a riói karneválra. 

Nem azért utaztam Rióba, hogy részt vegyek a karneválon. Olyannyira nem, hogy már majd' egy hete a városban voltam, mire rádöbbentem, hogy közeleg az éves gigabuli ideje. Ez ugyan furcsának tűnhet, tekintve, hogy a táncosok már hetekkel a sambódromói felvonulást megelőzően megkezdik látványos felkészülésüket a versenyre. Sőt, a majdani nézők is bemelegítenek: utcai bálok, partik megszámlálhatatlan sora követi egymást a brazil városokban. De mentségemre legyen mondva: Rio de Janeiro karnevál nélkül is lenyűgöző és pezsgő város.

Rio de Janeiro lenyűgöző és pezsgő város

Persze attól kezdve, hogy észrevettem a karnevál közeledtét, már figyeltem a jelekre. Rájöttem például, hogy a brazilok nem feltétlenül Riót részesítik előnyben. Akivel csak beszéltem, azt tanácsolta, menjünk inkább északra, ahol sokkal nagyobb az egykori rabszolgák leszármazottainak aránya, akik, mint köztudomású, úgy tudják rázni, mint senki más. Ki is adták helybéli ismerőseim az ukázt: irány Salvador!

Az ötlet jó volt, a megvalósítás viszont szinte lehetetlennek tűnt. Salvadorban a szokásosnál is rosszabb volt a közbiztonság, ráadásul a rendőrség sztrájkkal fenyegetett. Arról nem is beszélve, milyen sokba került volna az út így, hogy az utolsó pillanatban jutott eszünkbe megszervezni. Így hát maradtunk Rióban, és nem bántuk meg, annak ellenére, hogy a karnevál előtti hét pánikszerű szálláskereséssel telt. A megfizethető - és elfogadható minőségű - szálláshelyeket már egy évre előre lefoglalják, ami marad, azt háromszoros áron vesztegetik. Végül egy ifjúsági szállóban sikerült ágyat kapnom viszonylag tisztességes áron.

Így gyúrtunk a karneválra

Mint már említettem, a karnevál résztvevői hetekkel korábban a helyszínen gyakorolnak, azt megelőzően pedig már hónapokkal korábban megkezdik a felkészülést a felvonulásra. Mi, külföldi turisták sem akartunk kimaradni a készülődésből. Az ifjúsági szálló legkülönbözőbb nációhoz tartozó képviselőivel együtt igyekeztünk Rio minél több arcát megismerni.

A híres Lapa lépcső

Ellátogattunk egy focimeccsre (a Vasco de Gama játszott a Fluminense ellen), megcsodáltuk a Lapa lépcsőt, amely arról híres, hogy egy ott lakó chilei festő- és szobrászművész, Jorge Selarón kezdte el felújítani a saját szakállára és költségére. Az omladozó lépcsőket a világ minden tájáról származó színes csempékkel rakta ki, méghozzá újra és újra, hogy a színpompás lépcsősor mindig más és más arcát mutassa. A projektnek azonban idén januárban vége szakadt: Selarónt holtan találták a saját lépcsőjén. A hatóság még nyomoz az ügyben, nem tudni, öngyilkos lett-e vagy gyilkosság áldozatává vált.

Mivel a szállás csak három utcára volt a Copacabanától, minden nap kimentünk a tengerpartra. Sikerült tehát összekötni a karnevált a számomra oly fontos mozgással, bár a nagy szerelem, a szörf kimaradt. Rióban ugyanis nem nagyon lehet szörfözni, viszont a tengerpart tele van "konditermekkel" - húzódzkodásra, felülésre és egyéb testmozgásra alkalmas szerkezetekkel. A brazilok nagy rajongói mindenféle testedzésnek, alakformálásnak. Nem elsősorban az egészség a cél, hanem sokkal inkább a szépség, amelyet a sporton kívül más módon is igyekeznek elérni: nagy kultusza van arra arrafelé a műtéti beavatkozásoknak.

Brazil gettók

Habár jómagam nem elsősorban turistaként járom a világot, azért Rióban sem hagytam ki a karneválon túli látványosságokat. Megjártam például az úgynevezett favela túrát: favelának nevezik a brazil gettókat, szegénynegyedeket, ahová a társadalom peremén élők szorulnak. Érdekes módon Rióban a gazdagok élnek a tengerszinten, a szegények pedig a magaslatokban, ahonnan a legszebb panoráma nyílik a városra és az öbölre.

Rio egyik elhíresült favelájába, Rocinhába motorral jutottunk fel, természetesen helyi vezető irányításával, akit amúgy Rambónak hívtak. 2011-ben a rendőrség és a katonaság elég jól megtisztította a környéket a drogbáróktól, azóta a helyiek jelentős bevételre tesznek szert a turizmusból. Az itt élők őszintén beszéltek a mindennapi élet nehézségeiről, de a vendégszeretetük és a brazil életérzés a szegénységük ellenére is érezhető volt.

Tudtuk előre, hogy a karnevál alatt Rio nem alszik, úgyhogy jó eséllyel mi sem fogunk. Nem akartuk, hogy a folyamatos utcabálozás még a nagy buli kezdete előtt kiszívja az összes erőnket, ezért egy útitársnőmmel úgy döntöttünk, teszünk egy kirándulást Ilha Grandéra. Ez a hely valóságos földi paradicsom: egy sziget az óceánban, amelyen egyetlen falu van, ahol nincs tömegközlekedés, nincsenek autók, nincs bankautomata.

Ezzel szemben van esőerdő, vannak nagyon kedves helyiek, és még brazil mércével mérve is gyönyörű strandok, mint például a Dois Rios vagy a Lopes Mendes - ez utóbbi Brazília tíz legszebb strandjainak az egyike. A szigeten hatalmas utcabállal ünnepelték a karnevál kezdetét, mi pedig csak vasárnap este értünk vissza Rio városába, ahol már javában állt a bál.

Végre egy kis csend és béke a hajnali strandon

Nincs menekvés, ha szőke vagy

Nem csak mi treníroztunk keményen a karneválra - a helyiek is. Mégpedig utcabálokkal. Megszámlálhatatlan mennyiségben. Voltam olyan utcabálon, amelyik reggel 9-kor kezdődött, olyanon, amelyik sötétedés után, de a kedvencem egy délutáni volt, ahol Beatlest játszottak szambásítva.

Fontosak ezek az utcabálok, hiszen lehetővé teszik, hogy mindenki - szegény és gazdag, fiatal és idősebb - részt vegyen az ünneplésben. Ingyenesek, és minden városrészben rendeznek belőlük legalább egyet. A hangulat leírhatatlan: mindenki együtt táncol és iszik, turisták, helyiek, mindenféle színű, hátterű és hovatartozású ember. Mindenki mosolyog. És persze izzad. Negyven fok nappal, harminc éjszaka, legalábbis így érzi az ember. Aludni meg akkor sem nagyon lehet, ha az ember inkább az ágyat választaná a partik helyett.

Mint szőke, rövid hajú nő, hatalmas népszerűségnek örvendtem a brazil férfiak körében, még úgy is, hogy egy kukkot sem beszélek portugálul. Rióról azt tartják a brazilok, hogy a látvány városa. Tény és való, itt csak a külcsín számít, a belbecsre nem sokat adnak. Feltűnően sok a plasztikázott nő és a kigyúrt férfi, a szőkeség pedig már önmagában nyerő. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a világos bőr- és hajszínhez öntudatlanul is a gazdagság képzetét társítják.

Brazil szépségideál

Így fordulhatott elő, hogy egy 17 év körüli brazil fiú utcákon át üldözött a szerelmével, és portugálul könyörgött, hogy adjak neki egy esélyt. Szerencsémre egy brazil barátnőmmel voltam, aki nem túlságosan udvariasan elküldte a túlzottan lelkes fiatalembert, amikor már túlságosan terhes lett a társasága. Persze akadnak igazi love storyk is: a szobatársamat - egy skandináv fiút - addig követte egy lerázhatatlannak bizonyuló brazil lány, amíg a fiú bele nem egyezett, hogy megcsókolja. Ez egy évvel ezelőtt történt, és azóta is együtt vannak.

Pénzért táncolnak, nemcsak örömből

Csodával határos módon az utolsó utáni pillanatban sikerült jegyeket szereznünk a díjnyertes szambaiskolák felvonulására. Kaotikus este volt, mint mindegyik a karnevál idején. Sok ezer szambatáncos kosztümben, gigászi kamionok és irgalmatlan számú néző. Arra persze nem volt pénzünk, hogy ülőhelyeket vásároljunk, úgyhogy a helyiekkel együtt a felvonulás vége felé helyezkedtünk el, egymásnak préselődve álltunk, mint a heringek. Ennyi testi kontakt eléggé frusztráló tud lenni egy európainak, főleg ha közben szakad róla az izzadság.

Magát a felvonulást az Oscar Niemeyer által tervezett, 90 ezer nézőt befogadó Sambodromóban, egy hatalmas stadionszerűségben tartják. A szambaiskolák egyenként vonulnak fel, igen lassan: egy-másfél óra alatt érnek a stadion egyik végéből a másikba. Az iskolák különböző kerületeket képviselnek, és más-más témát dolgoznak fel, például a londoni olimpiát vagy a kínai újévet. Minden iskolának megvan a maga szambakirálynője, párductestű, szinte mindig színes bőrű nő, aki kecsesen, bájosan, és boszorkányos ügyességgel mozog a pergő dobok ritmusára.

A Vila Isabe szambaiskola királynője

A világ legnagyobb partija körülbelül reggel 5-ig tart, de egy idő után az ember elveszíti az időérzékét. Nem tudom, hogy csinálják a brazilok, de a karneválszezon végére sem fáradnak el. Még a Sambodromóban zajló több napos, kimerítő felvonulás után is képesek hetekig bulizgatni, mintegy levezetésképpen.

Mellesleg a karneválon való részvétel a táncosoknak és az iskoláknak nem csak a dicsőség miatt fontos, hanem pénzkérdés is. A győztes iskola markát egy halom pénz üti, plusz óriási presztízsre tesz, aminek kimagasló a reklámértéke. Ám a diadalmámor nem tart sokáig: szinte már másnap elkezdődik a felkészülés a következő évi karneválra. Azt hiszem, nekem is egy évre lesz szükségem, hogy kipihenjem a karnevál fáradalmait.

Rio de Janeiróról az [origo] korábbi cikkét és képriportját itt találja.