Nem is volt olyan hideg a Nagy-Hideg-hegy

Több indokot is találtunk arra, miért induljunk el éppen a Börzsönybe. A természet idén végre nem ugrotta át a telet, sőt úgy tűnik, mindazt a hideget idénre gyűjtögette, amivel évek óta takarékoskodott. Adta magát a komoly filozófiai kérdés: mennyire hideg a Nagy-Hideg-hegy?

A Börzsöny harmadik legmagasabb, majdnem 900 méteres csúcsa éppen jó úti cél egynapos túrázáshoz, a fővárosban mégis keveseknek jut eszükbe, hogy ezt is választhatnák a népszerű Dobogókő helyett.

Ha korán reggel nekivágunk, este hat-hét óra körül hazaérhetünk.

Némi erőnlét szükségeltetik hozzá, de nem kell nagy túrázós tapasztalat.

Vadregényes Börzsöny

A Börzsöny központi régiója, a Magas-Börzsöny viszonylag kis kiterjedése ellenére magyarországi viszonylatban jelentős magasságot ér el. Legmagasabb csúcsa, a Csóványos 938 méter. A Magas-Börzsöny lakatlan, települések a környező völgyekben vannak, a kedvelt kiránduló célpontok – a hajdan volt szupervulkán kalderáját övező csúcsok (Csóványos, Nagy-Hideg-hegy, Magosfa stb.) – ezekből érhetők el. A jelentős lejtőmeredekség és az emberi infrastruktúra hiánya miatt hazánk egyik legvadregényesebb vidéke, szinte Budapest szomszédságában.

Kíváncsiak voltunk a „transzbörzsöny” kisvasútra is, amellyel tavaly nyár óta lehet Nagybörzsöny és Szob között utazni az erdei útvonalon. A terv az volt, hogy visszafelé Kisirtáson, az egyik ipartörténeti műemléknek számító csúcsfordítónál (egy sínből épített Y forduló ott, ahol annyira szűk a hely, hogy egy vonat már nem tudna megfordulni) szállunk fel a vonatra, és levezetésként visszazakatolunk vele Szobig, már testi megerőltetés nélkül, de még túrahangulatban.

Végül is erre mentünk: az útvonal valamivel kevesebb, mint 20 km, és kicsit több mint 800 méter a szintkülönbség

Meg sem fordult a fejünkben, pedig kézenfekvő, hogy Magyarországon a legnagyobb szintkülönbséget megtevő és szinte csak kanyarokból álló 21 kilométeres vasúti pályán télen nem jár a vonat. Mentségünkre szolgáljon, hogy Nagybörzsönyben azon a hétvégén már többtucatnyi kiránduló érdeklődött a vonat menetrendje iránt, legalábbis ezt mondta a Malomkert étterem pultoslánya.

Szmogból a hegyi levegőre

Azért is volt jó ötlet kilátogatni a Börzsönybe, mert induláskor, vasárnap reggel hét órakor a Nyugati pályaudvar fényei leleplezték a Budapestre már lassan rátelepedő szmogfátyolt.

Egyórás vonatozás után Szobon Volán-buszra szálltunk, és körülbelül fél óra alatt meg is érkeztünk Nagybörzsönybe,

ahol már a felkelő nap sugarai vetettek pászmákat a kéményekből előgomolygó füstben.

Nagybörzsöny vasárnap reggel (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Sipos Zoltán

A tűzifa illata miatt rögtön feltűnt, hogy a településen – ahol vasárnap reggel alig lézengett valaki –, ami csak lehet, fából van: a buszmegálló szélfogója, az utcanév- és információs táblák, a szemetesek, a legtöbb veranda, a vasúti váró és a kis pénztárházikó is a völgytorokban. Elvégre a környező hegyek erdői az esztergomi érsekség egykori hűbérbirtokán vannak, és a 20. század elején a fakitermelés miatt épült itt az első vasútvonal.

Kisvasutak a Börzsönyben

A 19. század utolsó évtizedében kezdődött a keskeny nyomtávú kisvasutak építése a Börzsönyben. Az első vonal Kismaros és Királyrét között épült meg. Később a vasútépítés egyre több völgyben könnyítette meg az erdészeti fakitermelés, illetve a bányászott andezit elszállítását a hegy belsőbb régióiból. Az 1920-as évekre a vasúthálózat hossza elérte a 200 kilométert, de aztán az 1960-as évektől a teherautós szállítás térhódítása miatt a vasúti infrastruktúra nagy része az enyészeté lett. A megmaradt pályákon több kísérlet is volt a személyszállításra, végül a hálózat felújítása a 2000-es években kezdődött el. Tavaly adták át a Szob–Márianosztra valamint Nagybörzsöny–Nagyírtás szakaszokat összekötő pályát, így újra keresztül lehet vonatozni a Börzsönyön.

A hópaplan alatt azonban ezúttal szendergett a robogás. A két motorvonatot és a dízelmozdonyokat is az egykori fatelepnél lévő kocsiszínben találtuk. A motorvonatok tetejére fagyott hó árulkodó volt, de mivel a sínpáron látszott némi mozgás nyoma, még reménykedtünk, hogy az út végén lesz alkalmunk vonatozni.

A „transzbörzsöny” kisvasút végállomása a Hosszú-völgyben, Nagybörzsönynél Forrás: Sipos Zoltán

A kisvasút végállomásától, a Hosszú-völgyből a sárga turistajelzésen indultunk el a Nagy-Hideg-hegy felé. A túraúton két keréknyom vezetett, ez összességében megkímélt bennünket attól, ami majd a hegygerincen várt ránk: a közel félméteres hó taposásától. Volt azonban hátránya is. Alig tettünk meg egy kilométert, mindjárt a korábban megáradt, majd befagyott patak keresztezte az utat.

Nem gondoltuk volna, hogy

miközben a Balatonon félméteres a jég a hetek óta tartó fagyok miatt, egy ilyen kis pataknál veszély fenyegethet.

A valamikor itt elhaladó kocsi kereke egy helyen megrepeszthette a jeget, így az elöl haladó egyik lába majdnem térdig beleszakadt. Tanulság: nemcsak komoly túráknál éri meg a teljesen vízhatlan túracipő, nadrág, esetleg sízokni, mert még így is jutott jeges víz a cipőbe.

Az árnyékos völgyben a napok óta tartó hidegben a korábban leesett hó szép kristályosra fagyott Forrás: Sipos Zoltán

A kék + túrajelzésre áttérve egy órát haladtunk, amikor egészen kísérteties kép bontakozott ki előttünk egy teraszos részen:

a fasorok között egy semmibe meredő, kormos vaslépcső.

Olyan volt, mint egy kicsinyített műugrótorony. Alatta viszont mintha két ősrégi vasszánkó roncsa hevert volna egy másik, modernebb, fából készült változat mellett.

Csak feljebb érve vált világossá, hogy bár a fából készült darab tényleg egy szánkó, a másik kettő elégett bútorok vasváza. Az ósdi, szenes sparhelt az égre meredő téglakémény tövében pedig félreérthetetlenné tette, hogy egy házromhoz értünk az erdő közepén: a tavaly májusban leégett Vasedény-kulcsosházhoz.

Romos emlékek a hó alatt (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Sipos Zoltán

A menedékházat az 1960-as évek derekán gondozták a Vasedény vállalat természetjárói, majd a rendszerváltás és a vállalat megszűnése után újra akadtak természetbarátok, akik felújították a házikót. A felső emeletre, a sátortető alá, ahová a vaslépcső vezetett, szabadon behúzódhatott bárki, aki erre járt. Az alsó részen is ingyenes volt a szállás, de az itt tartózkodáshoz el kellett kérni a kulcsot a tulajdonostól, és távozáskor feltölteni a fáskamrát, bezárni mindent.

Bizonytalan a jövő

Hogy pontosan mikor égett le a ház, nem tudni, tavaly májusban jelezték erre járók a közösségi médiában. Elektromos szikra nem okozhatta a tüzet, mert nincs villany, tehát csak szándékos vagy véletlen gyújtogatás jöhet szóba. Hogy mi lesz az egykor idilli házikó sorsa, bizonytalan. A tulajdonos májusban még azt mondta, hogy szeretné megint felújítani, ám később felmerült, hogy a védett erdőterület miatt nem adható ki az építési engedély. Ez azért lenne furcsa, mert újjáépítésről van szó, nem beépítésről. Érdeklődésünkre a nagybörzsönyi önkormányzatnál azt mondták, nem tartozik a területükhöz a ház, a nagymarosi erdészet pedig elzárkózott bármilyen nyilatkozattól.

A kulcsosház nagyjából félúton van Nagybörzsöny és a Nagy-Hideg-hegy között, ám

innen kezd el érezhetően emelkedni a terep,

vagyis az erőbeosztás szempontjából még bőven nem értünk félúthoz. A kék kör jelzés visz fel a gerincre, de igazi kaptatók még a kék négyzettel kijelölt útvonalon is várnak ránk, különösen a hegytető előtt. Ám a turistaházhoz vezető utolsó pár száz méteren már ratrakolt az út a közeli sípályák miatt, ezért ez a kaptatás kevésbé lihegtet meg, mint a gerincen fölfelé a szinte szűz hóban.

Vigasztalhat a tudat, hogy visszafelé ugyanitt ereszkedő üzemmódban jövünk majd, és akkor a fagyott felületű, mély hó már megkönnyíti a dolgunkat, vagy legalábbis szórakoztatóbb érzés benne trappolni, mint valami nagy, szivacstalpú cipőben. A legtöbb kiránduláson megmosolyogtató sznobizmusnak tűnik a túrabot, viszont a hóban kaptatásnál és ereszkedésnél bölcs előrelátásra vall.

Úton felfelé (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Sipos Zoltán

Vissza a civilizációba

Végül kicsivel dél után értünk fel a Nagy-Hideg-hegyre. Mivel a hegyen több sípálya is üzemel, az egyszeri túrázó úgy érzi magát, mint akire hirtelen rászakad a nehéz civilizáció: motorzaj, kiabálás, sokaság, nyüzsgés. A népszerűség átka, hogy bár a pályákat rendszeresen karbantartják, egy hét alatt rendesen lesíelték a csúcson a havat. Gyerekeknek nagy élmény, profiknak legfeljebb szabadtéri időtöltés.

A gyakorlott túrázók visznek magukkal váltás alsóruhát is,

mert nincs rosszabb, mint az izzadságtól csuromvíz, hideg pólóban nekivágni újra az útnak a pihenés után. Aki erre nem gondolt, az meleg kandallónál szárítkozhat, ami körül azonban általában kevés a szabad hely.

Fenn a Nagy-Hideg-hegyen (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Sipos Zoltán

És hogy milyen hideg a Nagy-Hideg-hegy?

A csúcson délben mínusz négy fok volt,

vagyis nem volt szörnyű hideg – legalábbis a legmelegebb órák környékén nem.

Innen aztán visszaereszkedtünk a Vasedény-kulcsosházig, ahol az M betűvel jelzett Mária zarándokút mentén ereszkedtünk tovább Kisirtás felé. A kisvonat állomásánál, a csúcsfordító előtt csak egyvalaki várakozott: egy talányosan vigyorgó hóember. De bizonyosan ő sem várja meg a legközelebbi vonatot – tavasszal jön majd, menetrend szerint.

Így hát, más választás híján, visszaindultunk Nagybörzsönybe. Nem nagy kunszt visszatalálni, csak követni kell a Hosszú-völgy patakját a kisirtási állomás fahídjától. Igaz, az út többször keresztezi a most befagyott patakot, ahol az indulás utáni beszakadás óta óvatosabb léptekkel haladtunk.

Úton lefelé (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Sipos Zoltán

Reggel kilenc óra környékén indultunk el Nagybörzsönyből, és délután fél öt körül értünk vissza úgy, hogy a Nagy-Hideg-hegyen másfél-két órát melegedtünk. Ha nem hóban kell felkaptatni a hegyre, még rövidebb lett volna a túra, viszont ha jár a kisvasút, azzal – a két átszállást is belekalkulálva – több mint két óra a visszaút Szobra, vagyis nagyjából ugyanott lettük volna időben. Miután a nagybörzsönyi étterem kandallójának párkányán kicsit átmelegedtünk, hazaindultunk. Este hét előtt Budapesten voltunk – és hidegnek éreztük.