A Börzsöny keleti oldalában fekvő Diósjenőről indultunk. Kezdetben turistautakon, majd jelzetlen gyalogúton haladtunk a bakancsosok által kevésbé ismert, festői Csepegő-kő felé. Bár már jártam itt korábban, az időjárási körülmények most nehezítették a tájékozódást. A sűrű ködben többször is elbizonytalanodtunk a helyes irányt illetően, és vadcsapásokra tévedtünk, melyekből jó pár futott a hegyoldalban.
A hegyre dermedt, ködben úszó csend borult, melyet csak a jég ütemes ropogása tört meg a talpunk alatt. A tél vékony hólepellel takarta be a tájat, a fákat tüskés zúzmarák díszítették. Már ezért a hangulatért is megérte kimozdulnunk, de a fő attrakció még hátra volt.
Végül alig egy órás túra után, meredek lejtmenettel értük el a hőn áhított Csepegő-követ, amely voltaképpen
egy széles sziklaeresz a Kámor oldalában.
A Börzsöny vulkanikus kőzetében ritkának számító, barlangnak is nevezett üreg hatalmas szájként ásítozik a hegy oldalában. Kietlen környezetének csendjét csupán a sziklapárkány tetejéről aláhulló vízcseppek csepegése töri meg, melyek még a legmelegebb nyári napokban sem apadnak el. Nem nehéz kitalálni, miért kapta a hely a Csepegő-kő elnevezést, valamint azt sem, hogy télen miért érdemes ide látogatni.
Míg nyáron a csepegés saras tócsát duzzaszt a barlang szájában, addig télen, megfelelő hidegben hatalmas, földig érő, egymással összenövő jégcsapokat hizlal. Azt reméltük, az elmúlt napok hőingadozása kedvezett a csodás kristályfüggöny kialakulásának, de csalódnunk kellett. Jóval szolidabb élménnyel kellett beérnünk, mint amit néhány neten látott fotó ígért.
A lecsöpögő víz olvadt üvegtömbre emlékeztető jégpáncéllal vonta be a talajt, melyben felfedezhettük a korábbi – a jelenleginél jóval vastagabb – jégcsapok maradványait.
Úgy látszik, későn jöttünk, az igazi jégdíszek már leszakadtak.
Vagy esetleg túl korán, mert a beérkezett hidegfront még nem tudta felhizlalni a jelenlegi kezdeményeket. Mindenesetre, ha a jégcsodát látni akarjuk, sokkal tartósabb hideg idő után kell ide látogatnunk.
Csepegő-kő
Az ember által is formált sziklapárkány kezdetben az ősembernek szolgált menedékül. Ennek bizonyítékai a régészek által feltárt pattintott nyílhegyek. De a néphagyomány szerint a környék törvény elől bujkáló betyárjai is itt húzták meg magukat, köztük Sisa Pista, az utolsó nógrádi betyár. Azt már nem tudni, kik és miért mélyítették az andezit-agglomerátum természetes kimállását, de a sziklapárkány alatt kivésett fülkék egyértelműen mesterségesen jöhettek csak létre. A Csepegő-kőhöz jelzett turistaút nem vezet, ezért megtalálásához túravezetőre vagy GPS-re van szükségünk. Figyelem, a terep nehezen járható!Ha már itt jártunk a Kámor oldalában, úgy gondoltuk, szerencsét próbálunk a közeli Hugó-villánál is. Gigantikus jégképződményeket itt sem találtunk, de a ködös hegyoldalban megbúvó sziklaüreg így is látványos téli hangulatot árasztott. A szélvédett kőfülke számunkra igazi menedékként szolgált arra a fél órára, amíg meguzsonnáztunk.
A Hugó-villától alig egy kőhajításnyira van a Kámori-rókalyuk, amelynek „felfedezéséről” korábban született egy rövid cikkünk. Az izgalmas látványt nyújtó vulkanikus képződmény ezúttal is fotózásra csábított minket.
Forrás: Turista Magazin