Humberstone a chilei Atacama-sivatagban, Iquique városától 48 kilométerre keletre található. A település arról híres, hogy a szomszédos Santa Laurával együtt valaha itt működött a világ két legnagyobb salétromműve.
Az ipari termelés 1872-ben kezdődött, amikor a terület még Peru fennhatósága alá tartozott. Az 1883-as salétromháború után a Tarapacá-régió Chiléhez került. A Humberstone-művek már 1889-ben chile legnagyobb salétromművének számított, és sokan költöztek oda a jobb élet reményében. Humberstone-nak még saját színháza is volt.
Az 1930-as évek elején összedőlt a salétrompiac, miután Németországban, Fritz Haber és Carl Bosch kifejlesztette az ammóniaszintézist. A salétromművek ugyan tovább működtek, de a bánya vonzáskörzetében élő több ezer ember közül egyre többen elveszítették a munkájukat. A veszteséges működtetés miatt végül 1960-ban bezárták a Santa Saura, majd a Humberstone salétromművet is.
Napjainkban mindkét szellemváros kedvelt turistacélpont.
1970. január 16-án a salétromműveket Chile nemzeti emlékművévé nevezték ki, 2005. július 25. óta pedig szerepelnek az UNESCO világörökségi listáján is. Azt a pompát és kontrasztot tükrözik vissza, amelyben Chilének a 19. század végén és a 20. század elején része volt.
Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat Humberstone-ról!