Batiz András: Egy-két per sem tenne rosszat

Vágólapra másolva!
Batiz András szerint előfordul, hogy gusztustalan, ami a képernyőn látható, de ez nem azt jelenti, hogy a bulvárműsoroknak nincs helye a tévében. Az RTL Klub munkatársa elmondta, megfelelő újságírók esetén nincs baj a műfajjal, azonban néha így is azt érzi, inkább lenne lótenyésző, mint rivaldafényben álló híresség.
Vágólapra másolva!

Hogy viseled a népszerűséget? (Anett1988)
- Inkább ismertségnek mondanám, és egyre kevésbé vagyok jó alanya. Hét éve szólingatnak meg az utcán, kicsit elég volt már. Az elején élveztem a cirkuszt és a felhajtást, de ettől is megcsömörlik egy idő után az ember. Már aki ...

Hogy érted el azt, hogy nem váltál a bulvársajtó kedvencévé? (johhnywalking)
- Végre valaki, aki észreveszi. Hát nem kis meló, nagyon megválogatom, hogy hova nyilatkozom. Persze az sem igaz, hogy állandóan zaklatnának. De minden - mondjuk úgy - "apróságba" nem megyek bele.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Újságíróként mi a véleményed a magyar bulvársajtóról? (Mert szerintem mostanában túl sokat enged meg magának!) (Anett1988)
- Mondok egy példát: rólam az egyik leírta például, hogy nem adtam egy hajléktalannak pénzt, sőt durván elküldtem. Még azt is hozzátették, hogy érthető, mert aznap már háromnak adtam. Persze egy szó sem igaz, fel sem hívtak, csak leírták. Hiszek abban, hogy ezek előbb-utóbb lejáratják magukat annyira, hogy le kell húzniuk a rolót. És hát egy-két per sem tenne rosszat. Még egyszer elmondom: szerintem a bulvár mint műfaj alaphelyzetben vállalható. A tisztességtelen, szakmai alázat nélküli, hiteltelen kóklerek járatják le.

Mi a véleményed a valóságshow-król? (Anett1988)
- Ezt etetik a néppel, mindenhol a világon. Egyértelmű volt, hogy hozzánk is bejön. Sok hibája van, és sok kritikát is jogosnak tartok. A bentlakók szempontjából azonban kicsit más a helyzet. Könnyű prédák ők, lehet rajtuk gúnyolódni napestig, de az a bent töltött három hónap nagyon kemény. Csináltam egyszer egy portrébeszélgetést a Villanővérrel, aki a casting directori feladatokat is ellátta. Azok alapján, amiket elmesélt, úgy vélem - bár maguknak keresték a "bajt" - tiszteletre méltó végignyomni azt az időt, komolyabb lelki defekt nélkül. Persze néhányan nem is ússzák meg. Én az elsőt néztem, kíváncsi voltam.

Hogy érzed magad, amikor a Való Világgal kapcsolatos híreket kell komoly arccal belemondanod a kamerában, miközben az egész hihetetlenül vicces? (anti-social)
- Ha figyelsz rendszeresen, talán észrevetted, hogy gyakran elég epésen fogalmazok vagy ironizálok ilyenkor. De hozzá kell tenni, hogy az embereket ez érdekli. Amikor Való Világ-os anyagunk van, az megnyomja a nézettséget. Hogy ez jó, vagy én ennek örülök-e, az egy másik és bonyolultabb kérdés. Az örök dilemma: a néző dönt, vagy azt nézi, amit kap. Röviden: szerintem a néző dönt, de az elmúlt hét évben a kerskedelmi tévék alaposan megváltoztatták az igényszintet. Vannak műsorok, amiket könnyebb nézni.

Mennyit kapsz egy hónapra, hogy megéri neked egy olyan egyszerű, szánalmas műsorban szerepelni - és nyilvánosan asszisztálni a sötétséghez és a bulvárhoz -, mint a Fókusz? (Integra)
- Rengeteget keresek, több házam, sportkocsim és gyáram is van. Sőt álnéven rajta vagyok a száz leggazdagabb magyar listáján. És arra spórolok, hogy vetítéseket szervezzek olyanoknak, akik - néha persze joggal, de - sokszor kritikájuk tárgyát még csak nem is ismerve gyalázzanak valamit, amiért mások melóznak. A bulvár pedig nem szégyen, lehet tisztességesen is csinálni, azon vagyunk. A sötétség más ügy, jó lenne eloszlatni - tévén belül és kívül egyaránt ...

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Ha választanod kéne, milyen jellegű műsort vezetnél még szívesen? (Anett1988)
- Volnának ötleteim, de már megszoktam, hogy ha elmondom, más megcsinálja. Ne haragudj!

Ki a példaképed a műsorvezetők között? (bpeter8)
- Sosem voltak idoljaim, de vannak, akiket nagyon tisztelek. Vitray Tamás, Bárdos András és az új generációból Tilla.

A TV2-vel nem vagytok konfliktusban? (PrOdIgY)
- Én személy szerint nem, sőt úgy hiszem, a főnökök sem. Ez egy egyszerű verseny, amit nem kellene túl komolyan venni. Sajnos, ez nem mindig sikerül.

A konkurens kereskedelmi csatorna műsorai közül nézed valamelyiket? (Anett1988)
- Néha, de inkább filmeket.

Az RTL-s műsorok közül melyik a legjobb szerinted? (A Fókuszon kívül) (Anett1988)
- A XXI. század sokszor nagyon színvonalas. Néha a Fókusz is - remélem.

Hány ember dolgozik a Fókusz műsorában? (Air)
- Riporterek, szerkesztők, asszisztensek és műsorvezetők kb. 25-30-an, plusz a technikai brigád.

Miért nem szokott válaszolni soha senki a nektek küldött e-mailekre? (johhnywalking)
- Ami elér hozzám, arra mindig válaszolok. Közügyekben van egy asszisztensünk, akinek ez a dolga. Mindig ott ül a gépe előtt, azt hittem, válaszol ... :) Hm...

Az adások élőben mennek? (Pityu89)
- Igen, csakúgy, mint a Híradó is. Túl nagy a pörgés ahhoz, hogy fel tudjuk venni.

Nem szokott lámpalázad lenni ország-világ előtt? (Pityu89)
- Mindig van bennem, de enélkül nem tudnék dolgozni.

A műsorban nyilvánvalóan komoly arccal kell végigmondani a sok-sok érdekességet... De itt úgy veszem észre, eléggé humoros, szórakozott emberke vagy... S valójában? (lanyka_)
- Mindannyian több arc fölött diszponálunk, hol ez, hol az kerül előtérbe. Egy súgógépes műsorvezetés keveset enged, az erőlködés pedig hamar kiderül. Igyekszem nem túlkomplikálni. Egyébként hétköznapi, egyszerű pali vagyok, talán nem egy humorzsák, de ironizálni nagyon szeretek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!