Vint Cerf

Az internet szabadsága

I. Személyes internettörténet

1. ábra

2. ábra

Ebben a tíz évben valami más is bekövetkezett: a világ minden táján elterjedtek a mobilkészülékek. Becslések szerint számuk ma mintegy két és fél milliárd: ezek közül nagyon sok már most is képes az internetre kapcsolódni. Az új készülékek megjelenése nagy hatással lesz arra, hogyan fejlődik majd az internet, illetve milyen alkalmazások irányában fejlődik tovább - erre még vissza fogunk térni.

Előbb azonban lépjünk egy kicsit vissza az időben, 1969-ba. Az internet elődje az ARPANET névre hallgatott (3. ábra). Ezt a különleges projektet az amerikai védelmi minisztérium támogatta. Akkor voltam végzős a kaliforniai egyetemen, és engem bíztak meg a szoftver megírásával. Egy Sigma-7 volt az első gép, amit az ARPANET-re csatlakoztatunk: ezt a komputert ma már múzeumban mutogatják (némelyek szerint már nekem is ott volna a helyem).

3. ábra

4. ábra

5. ábra

6. ábra

A végponttól végpontig (end to end) alapelve rendkívül fontos jellemzője a hálózatnak. Ez teszi lehetővé, hogy új és új alkalmazások és szolgáltatások jöhessenek létre anélkül, hogy bárkinek engedélyezni kellene őket. Amikor például a Google alapítói, Larry Page és Sergey Brin úgy döntöttek, hogy az egész internetet indexálják és az információt online módon elérhetővé teszik, nem kellett az internetszolgáltatókhoz menniük engedélyért kuncsorogni, hanem egyből fel tudták ajánlani az új szolgáltatást. Ugyanez érvényes az elmúlt időszakban a hálózaton megjelent összes innovációra. Szeretnénk megőrizni ezt a szabadságot a jövőben is. Az a célunk, hogy az emberek szabadon, határok nélkül kísérletezzenek az új elképzelésekkel, ötletekkel. Aki közülük sikeres, az nagyon fontos gazdasági szereplővé, információforrássá vagy szolgáltatásforrássá válhat - és vált is - a hálózaton. Ha sikerül megőrizni ezt a semlegességet, akkor minden új felhasználó elvileg bármelyik alkalmazáshoz szabadon hozzáférhet és kipróbálhatja. Ez talán a legfontosabb üzenete ma esti előadásomnak: meg kell őriznünk a háló nyitottságát, illetve a hozzáférés, a kísérletezés szabadságát, hogy a gazdaság gépezete tovább düböröghessen.

A tervezés során úgy alakult, hogy 1977-ben végül nekem kellett megmondani, hogy mekkora legyen a hálózat. Ekkor jutottunk oda ugyanis, hogy el kellett dönteni, hány végponttal számoljunk a hálózaton belül. Ne felejtsük el, egy kísérlet közben voltunk, és nem tudtuk, hogy egyáltalán működőképes lesz-e a rendszer. Már egy éve vitatkoztunk - még mindig a védelmi minisztériumban -, és nem tudtam rávenni a szakembereket arra, hogy döntsenek. Végül azt mondtam, hogy mivel puszta kísérletről van szó és mindenképpen szükség van a végpontokra, legyen 32 bites a címtartomány. 1977-ben tehát kísérleti jelleggel döntöttünk a 32 bites csomag mellett, és ezt használjuk ma is. Ez összesen 4,9 milliárd végpontra elegendő. Ezt nevezzük az Internet Protokoll (IP) 4-es verziójának. Minthogy azonban a Földön valamivel több ember él, mint 4,9 milliárd, és egy emberre több mint egy olyan készülék jut, amit internetre lehet kapcsolni, nyilvánvaló, hogy a 4,9 milliárd cím nem lesz elég. Ezért született meg az IP 6-os verziójának terve, amely már 128 bittel számol, ami több trillió címet tesz lehetővé: egyelőre ezt szeretnénk működőképessé tenni.

Végül beszéljünk az egyre inkább elérhetővé váló szélessávról. Manapság szélessávon túlnyomórészt aszimmetrikusan lehet adatokat lehívni: a letöltés sebessége gyorsabb, mint a feltöltésé. Így például kiváló minőségű videót tölthetünk le, mert ebben az irányban magas az adatátviteli sebesség, de elküldeni már nem tudjuk ugyanezt a videót. Ez nagyon furcsa helyzetekhez vezet. Amikor videókonferenciát tartok egy kollegámmal, mind a ketten rossz minőségű videót látunk, hiszen nem tudjuk elég gyorsan küldeni a képet, bár fogadni tudnánk. Az internetszolgáltatókkal és a távközlési cégekkel való vitáim visszatérő témája, hogy a fogyasztói világban is szimmetrikus szélessávra van szükség, úgy, ahogy ez az üzleti szektorban már megvalósult.