Vizi E. Szilveszter

Egy életem, egy halálom?

II. A kezdet és a vég

Az élet kezdetének meghatározása nem okoz nehézséget, a halálnak, az élet végének a megjelölése azonban annál nehezebb. A jogi bizonytalanságnak az az oka, hogy orvostudományi szempontból könnyebb megfogalmazni az élet kezdetét, mint az élet befejezését jelentő pillanatot. Az élet egy pillanatszerű eseménnyel, a petesejt megtermékenyítésével kezdődik. Amikor két ivarsejt találkozik és genetikailag egy új egyedet hoz létre, az az élet keletkezésének a pillanata. (Nem tévesztendő ez össze a jogi személy születésének pillanatával, aki a szülés befejeztével keletkezik). Ezzel az életet adó pillanattal szemben viszont a halál hosszú folyamat végeredménye, és a hozzá vezető úton alkalmanként még vissza lehet fordulni.

A halál pillanatát tehát rendkívül nehéz meghatározni. Az emberi életnek, létezésnek értéket adó végpont, a halál nemcsak a legnagyobb írók és filozófusok, például Heidegger, Dosztojevszkij, Sartre vagy Nietzsche műveiben jelenik meg újra és újra, mint az egyik legfontosabb téma, de életünk végessége napi cselekedeteinket, gondolatainkat is befolyásolja. A halál beálltának meghatározása a történelem folyamán tulajdonképpen az orvostudomány álláspontjától függött: ezt tükrözte az éppen aktuális társadalmi felfogás. Az ókorban akkor tekintették halottnak az embert, amikor az utolsó nagyot lélegezte: elszállt belőle a lélek, mondták. Kilehelte a lelkét - mondja még ma is a magyar. Majd amikor - a köztudatban - a lélek lakhelye a szívbe került, a szív utolsó dobbanását tekintették a halál pillanatának. Descartes, a nagy francia orvos, filozófus és matematikus 1662-ben megjelent De Homine című munkájában elsőként mondta ki: a lélek valahol az agyban van. Sőt úgy gondolta, hogy a tobozmirigy (corpus pineale) a test és a lélek kapcsolódási pontja. Ettől fogva egyre inkább az agy működésének megszűnését tekintették a halál pillanatának. A jog azonban sohasem tudta és ma sem tudja pontosan megfogalmazni a halált, ezért minden alkalommal az orvostudomány álláspontját teszi magáévá. Az orvostudomány mai állása szerint az agyműködés teljes, visszavonhatatlan megszűnését tekintjük halálnak. (Az 1997. évi CLIV. törvény az Egészségügyről XII. fejezete szerint "halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul".) Ez az egyén halálának pillanata. Ennek megállapítása nem egyszer az orvos számára is nehézséget okoz. Egyéb szerveink működését az orvostudomány modern eszközeivel még sokáig "életben" lehet tartani.