Bár az idei év végén kezdik árulni a csúcsminőségű grafikai megjelenítésre képes következő generációs játékkonzolokat, az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendenek a retrómasinák is. Ezek a gépek tizenöt-húsz éve írt, kezdetleges kinézetű programokat kínálnak, melyek azonban egy teljes generáció kedvencei voltak, akik közül sokan szívesen nosztalgiáznak egy-egy régi játékkal. Ezúttal három különböző retró-játékgépet próbáltunk ki: tesztünk első szereplője egy borsos, tízezer forint körüli árú (kis szerencsével akciósan 3-4 ezerért is elvihető), eredeti Commodore márkanéven kínált joystick.
C64 Direct-to-TV: retrójoystick egy vagyonért
A Mammoth Toys nemvű gyártó tetszetős csomagolásban érkező botkormányának belsejében gyakorlatilag egy teljes C64 számítógép található egyetlen lapkára integrálva. Az eszköz négy darab ceruzaelemről a használat intenzitásától függően egy-két napig működik (elemcsere után persze tovább is), s RCA-kábelével egyszerűen lehet a televízióhoz csatlakoztatni. A bekapcsolást követően a fejlesztők logói után a klasszikus Commodore-rendszerablak jelenik meg. A beépített harminc játék kiválasztása egy stílusos, C64-grafikájú menüből egyetlen gombnyomással történik.
Az eszközön található játékok között olyan klasszikusok találhatók, mint például az Impossible Mission I-II., a Pitstop I-II., a Summer Games, a Winter Games, vagy a Paradroid és az Uridium, a teljes játéklistát a C64 DTV Wiki-oldalán lehet megtekinteni. Mivel a botkormány csaknem teljesen ugyanolyan, mint az anno a C64-gyel használt joystickok, elég jól visszaadja a múltbéli játékélményt. Sajnálatos módon azonban a joystick kétjátékos módja nem az igazi: a programokban csak egymás után, pontszámok elérésével mérkőzhet meg két felhasználó, ami például egy autóverseny esetén elég unalmas. Kissé zavaró továbbá, hogy az eszköz nem a konnektorról, hanem elemekről működik, ezek cseréjéhez ráadásul még csavarhúzóra is szükség van: ez nem túl felhasználóbarát megoldás.
Három-négyezer forint körüli összeget ez a termék is megér, tízezres árát azonban eltúlzottnak tartjuk: ezt az összeget csak elektronikához értő, barkácsoló kedvű Commodore-veteránoknak érdemes leperkálniuk a kütyüért. A C64 DTV ugyanis remekül hackelhető, az interneten számos honlap foglalkozik azzal, hogyan lehet rajta saját szoftvereket futtatni, vagy például billentyűzetet csatlakoztatni. A Machines.hu-n pedig a menübe elrejtett trükkök előhívásárol találni információt.
"JUSTICE FORCE - Szuper 8 bites TV-játék"
Tesztünk második szereplőjét a kínai piacon szereztük be: a dobozán lévő magyar feliratok azt jelezték, ezt a készüléket kifejezetten az itteni piacra szánta a távol-keleti gyártó. Néhány idézet a csomagolásról: "Fedezze fel a 64 bites grafika és a CD minőségű, 94 MHz-es hangzás által nyújtott élményt", illetve "A valós idejű, 3-D-s környezet a játékélmény új dimenzióit nyitja meg" (sic!).
Sajnos a hangzatos szlogeneknek valójában semmi közük nincs a kétezer forintos hardverhez: a külsejét tekintve leginkább az első Playstationre hajazó eszköz a nyolcvanas években megjelent Nintendóval azonos színvonalú játékokat tud futtatni. A játékgéphez meglepően sok kiegészítő járt: két kontroller és egy fénypisztoly - ez utóbbit csak 60 hertzes, régi tévével lehet használni, 100 hertzes típusokkal vagy laposképernyőkkel nem. A botkormányhoz hasonlóan a kínai terméket is a kompozit-bemeneten keresztül lehet a tévéhez csatlakoztatni, de a biztonság kedvéért egy antenna-adaptert is mellékeltek hozzá, így akár egy Junoszty tévére is köthettük volna.
A gép dobozát kibontva rendkívül erőteljes vegyianyag-szag ütötte meg orrunkat: a szag az eszközből áradt, még hetekkel később is érezni lehetett a kínai terméken a műanyag borítás nem túl kellemes illatát. A termék minősége csapnivaló, a gombok hol beragadnak, hol lenyomni nem lehet őket, semmi sem illeszkedik pontosan.
Ugyanakkor pozitív tapasztalatokat szereztünk a játékokkal: a csomagban lévő kártyán fociprogramot is találunk, amellyel akár két játékos is összemérheti tudását. Bár a főmenű szerint a gépen milliónyi játék található, valójában a tíz-tizenöt darabos kínálat ismétlődik a menü oldalain.
Külön élmény volt a kacsavadászat és a virtuális agyaggalamb-lövészet a fénypisztollyal. Az alapprogramok mellé a a Super Mariót és az 1942 című lövöldözős játékot is megvettük háromszáz forintért - igaz, a programot tartalmazó kártya el volt repedve, magunknak kellett megragasztanunk. A fénypisztoly ravasza, illetve géphez mellékelt kártya pár nap után ugyancsak széttört: utóbbit végül meg sem ragasztottuk, a belsejében lévő áramkört ugyanis a műanyag fedlap nélkül is be lehet csúsztatni a helyére.
"SQW-6086 - Új oktató TV-játék"
Tesztünk legérdekesebb darabja leginkább egy hagyományos PC-billentyűzetre hasonlít, s ugyancsak távol-keleti termék. Bár a dobozon lévő - ugyancsak magyar nyelvű - felirat szerint a masina egy oktató-számítógép, a keményebb izgalmakra vágyó játékosokra gondolva két kontrollert, és egy gépfegyvert mintázó fénypisztolytt is csomagoltak hozzá - összesen háromezer-ötszáz forintért.
Érdemes megemlíteni, hogy bár "dzsunka" termékekről van szó, az SQW és a JUSTICE FORCE egymással teljesen kompatibilisek: a mellékelt játékok mindkét típusban működnek, de a kábelek és az irányítók is azonos csatlakozást használnak, azaz "plug and play módon használhatók".
Indítását követően egy Windowshoz hasonló, de persze jóval primitívebb grafikus felület fogadja a felhasználót. Ezen a billentyűzet nyilaival lehet mozgatni a kurzort, s kiválasztani a futtatni kívánt programot. A kínálat részben azonos a "Playstation"-ös játékokkal, itt is megtalálható a kacsavadászat, a foci és az olimpia, de a katalógust egy sor - feltehetően gyerekeknek szánt - szoftver egészíti ki.
Megtalálható itt számos ábécé-oktató alkalmazás: az egyikben például a helyes betűket leütve hörcsögök fejét lehet csapkodni egy kalapáccsal, egy másikban űrhajókat lehet kilőni. Helyet kapott itt még pár C64-es grafikájú és zenéjű karaoke-program - amely a Happy Birthday, illetve a Jingle Bells című örökbecsű dalokat játssza a szöveg megjelenítésével. Kiválaszthatunk például BASIC programozófelületet, illetve kezdetleges szövegszerkesztőt, elektronikus üzenőfalat is - kár, hogy ez utóbbinak nem túl sok értelme van, mivel a betáplált szöveg nem menthető el. Javítja az összképet, hogy az oktatógépről a passziánsz, a póker és az aknakereső sem maradt ki, így a nagyi is elfoglalhatja magát a masinával.
Az előző modellhez hasonlóan a billentyűzet-forma komputer is a Stronger márkanevet viseli, s riválisához hasonlóan durva műanyagszag árad belőle még a vétel után hetekkel is. A minőség ezúttal sem az ISO 9001-es szabványnak megfelelő: a fröccsöntött műanyagok illesztése pontatlan, a gombok hol kiesnek, hol beragadnak, máskor pedig nem lehet benyomni őket, a zavartalan gépelés lehetetlen.
Végszó
A három retró-játékot kipróbálva kivételesen nagyon is konkrét benyomásokat szereztünk. A három eszköz közül kétségkívül csak a C64 DTV joystick tekinthető normális minőségű terméknek, semmi nem tört le róla, s sosem kellett félnünk, hogy kigyullad-e - persze közel tízezer forintért ezt el is vártuk. Ugyanakkor ebből az eszközből égetően hiányzik a valódi párbajmód, melyet nem pótol az, hogy például egy autós programban egymás után lehetőség van két játékosnak is összemérnie a tudását.
Ezt a lehetőséget kizárólag a kínai noname konzolok kínálták: szerkesztőségünkben jópár focimeccset vívtunk rajtuk, lőttük halomra a kacsákat a fénypisztollyal, vagy rágtuk át magunkat a háromszáz forintos - vélhetően a gyártó által nem hivatalosan licencelt - Super Mario pályáin. A gagyi típusokat két-háromezer forintért vettük, szétestek, beragadtak a gombjaik, de addig pont kibírták a strapát, amíg meg nem untuk a játékklasszikusokat. A Commodore 64 mai rajongóinak tehát érdemesebb a joystickot választaniuk, a mezei felhasználók viszont olcsóbban is jól szórakozhatnak a kínai piacos típussal - használat után azért javasoljuk, húzzák ki a tápot a konnektorból.