Egy illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó férfit azzal vádolnak, hogy elrabolta volt barátnőjét, majd megpróbálta megerőszakolni, miután az nem volt hajlandó újra összejönni vele.
Akár több ezer emberről is szó lehet.
Fontos figyelembe venni, hogy az öngondoskodás élménye bár egyszeri esetben is a feltöltődés élményével járhat, a folyamatosság elengedhetetlen ebben az esetben is.
A lányt még áprilisban támadták meg.
A konzervatívabb emberek magasabbra értékelik a személyes felelősséget, és a személyes felelősség érzete az egyén életében jobb egészséghez vezet.
A Menekültügyi Tanács becslései szerint 60 000 és 90 000 ember kaphat menedékjogot annak ellenére, hogy illegálisan érkezett az országba.
Georg Spöttle írása a 888-on!
Az elnöknek „át kellene adnia a stafétát” egy másik demokratának.
Az, hogy a magányos merénylőnek sikerült néhány lövést leadnia, az a modern idők legnagyobb titkosszolgálati válságára mutat.
A közösségi médiában azt állította, hogy a dal valójában „szatíra”.