2009 január-februárban a költségvetési szférában 708 ezren, a versenyszférában 1 millió 885 ezren dolgoztak. Mindez azt jelenti, hogy a foglalkoztatottak száma 3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 193 200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 189 300 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 205 900 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,5 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év január-februárjában. Ezen belül a versenyszférában 4,2 százalékos volt a keresetnövekedés, a költségvetés területén pedig a 13. havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 13,4 százalékkal maradtak el a keresetek az előző évitől. Emlékeztetőül: tavaly januárban kapták meg a közszolgák a 13. havi illetmény második felét, míg ez ebben az évben elmaradt.
Ahol átlag feletti volt a béremelés
A versenyszféra átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek (10,8 százalék), az energiaipar (11,4 százalék), az információ és kommunikáció (6,0 százalék), valamint az építőipar (5,7 százalék) gazdasági ágakban. A
tavaly februári kiemelkedően magas jutalmak kifizetése miatt viszont mintegy 8 százalékkal maradt el attól a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágé.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első két hónapjában átlagosan 4,7 százalékkal haladta meg az előző év január-februárit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,2 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 3,2 százalékkal lett magasabb.
Közel 120 ezer forint a nettó átlagbér
A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 119 300 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88 000 forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 155 800 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 1,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 2,7 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteket pedig 10,4 százalékos csökkenés jellemezte. A 204 200 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 0,7 százalékkal maradt el az előző év januárját jellemzőtől. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,4 százalékot tett ki.