Alig képzik magukat a munkavállalók

Vágólapra másolva!
Nagy a lemaradásunk európai összehasonlításban a felnőttkori tanulásban. A 25 évnél idősebb magyarok mindössze 2,7 százaléka vesz részt valamilyen képzésben, az uniós átlag pedig 9,3 százalék - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Különösen szomorú, hogy hazánk a tavalyi Eurostat-adatok tanúsága szerint hat év alatt még vissza is csúszott e téren, 2003-ban ugyanis e mutatónk még 4,5 százalékon állt.

Az EU-tagországok közül a felnőttképzésben résztvevők aránya Ausztriában 13,8 százalék, az átlag 9,3 százalék. A régiós versenytársak közül Csehország és Lengyelország is előttünk áll - írja a gazdasági napilap.

Ebbe beleszámítanak a céges tréningek csakúgy, mint a felsőoktatásban való részvétel. Kétségtelen, hogy lehetnek a felvétel módjából adódóan is eltérések, de az egyértelmű, hogy nálunk nem része a kultúrának a felnőttkori tanulás.

Hátráltat a zavaros felnőttképzési rendszer

Gondot okoz a felnőttképzések meglehetősen zavaros rendszere is, többek között az, hogy a képzőhelyek sokszor féléves tanfolyammal próbálnak kiváltani az állami rendszerben két évig tartó képzést. Ráadásul a résztvevők úgy érzik, hogy fizettek a végzettségükért, ezért nem fogadnak el szigorú vizsgafeltételeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!