Hogyan válasszunk (nyelv) tanfolyamot?

Vágólapra másolva!
Hazánkban a több ezer felnőttképzéssel foglalkozó vállalkozás közül nehéz kiválasztani a színvonalas iskolákat, a hozzá nem értők ugyanis szinte észrevétlenül bújnak meg a minőségi oktatást nyújtó intézmények között. Alábbi cikkünkben szakértők segítségével nyújtunk eligazodást a tanulni vágyóknak a középfokú szakmát adó- és a nyelvtanfolyamok dzsungelében.
Vágólapra másolva!

A munkanélkülieknek ingyenes a képzés

A középfokú, szakmát adó tanfolyamok finanszírozása többféleképp történhet, a regisztrált munkanélküliek tanfolyamdíját például az állam állja.

"Amennyiben a munkanélküli ügyfél regisztráltatja magát az Fővárosi Munkaügyi Központ illetékes kirendeltségén, és az nem tud számára állást ajánlani, képzési támogatást kérhet. A támogatásról illetve annak mértékéről a kirendeltség mérlegelési jogkörében dönt. A képzésben résztvevő munkanélküliek általában 70-100 százalékos támogatásban részesülnek" - mondta el Mátrainé Bartus Éva a Fővárosi Munkaügyi Központ szolgáltatási igazgatóhelyettese.

100 és 350 ezer forint közötti tandíjak

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki önerőből kívánja fedezni tanulmányait, annak ellenére, hogy az akkreditált intézmények tanfolyami díjának 30 százaléka, adóévenként legfeljebb 60 ezer forint a személyi jövedelemadóból visszaigényelhető.

A 200 órás színvonalas rendszerinformatikus képzést el lehet végezni 140 ezer, de akár 300 ezer forintért is, csakúgy, mint a számítástechnikai programozót. Az irodavezetői képesítés 100-350 ezer forintot, a pénzügyi számviteli ügyintéző 100-290 ezer forintot taksál.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!