Andrásfalvy Bertalan

Tárgyi kultúra és hagyomány

IV. 2. A világszép leány balladája

A moldvai Lészpeden egy csángó asszonytól vettem fel egyszer "A világszép leányról" szóló keserves éneket. Kallós Zoltán barátom küldött hozzá, tudta, hogy az asszony sok éneket tud. Egy kis beszélgetés, magyarázkodás után rábírtam az éneklésre. Elhúzódtunk a szoba sarkába, elővettem a hangrögzítőt és ő elénekelte. E ballada hosszabb volt, 10-12 versszakból állt. Feszes, részaránytalan ritmusát végig szigorúan megtartotta, de nem volt benne semmi előadói hatáskeltés, hangerő, hangszínváltás, gyorsítás vagy lassítás. A szép, hajlításokban gazdag dallam alatt a ritmus változatlanul kopogott: dd - de csaknem sírásba fulladt a vége. Amikor befejezte, még egy ideig mozdulatlan maradt, de szeméből folytak a könnyek. Idő kellett ahhoz, hogy láthatóan mély megrendüléséből magához térjen. A maga sorsát mondta el benne - nem a valót, hanem annak égi mását. A történet így szólt: Volt egy szépségéről híres leány. Rabló törökök törtek rá a falura, keresték a leányt. Özvegy édesanyja azonban elbújtatta egy ládába. A törökök feldúlták az egész falut, a kertet, a házat, de nem találták. Csak kínozni kezdték szegény özvegyasszonyt... Végül már nem állhatta tovább, elárulta leánya rejtekét. A rablók kiragadták onnan és elhurcolták. Amint a Dunán eveztek vele, a leány belévetette magát a vízbe: "Inkább leszek halak martaléka, mit a török rabszolgája...". Az asszony magáról énekelt: szép leány volt, özvegy édesanyja nevelte több kisebb testvérével együtt, de a szegénység kínozta őket. Akkor jött egy gazdag kérő, s talán édesanyja rábeszélte őt: neked jó lesz, nekünk könnyebb, és elment hozzá - szerelem nélkül. Most, már 60-70 évesen visszagondol a szerelem és talán szeretet nélkül eltöltött életére: talán jobb lett volna, ha ő is a Dunába ugrik. Ezt azonban így soha nem mondta ki, soha nem fogja kimondani. Nem vádolhatja özvegy édesanyját, aki mindent megtett értük, de mégis ő tanácsolta vagy tette elkerülhetetlenné ezt a megoldást. Nem lehet ezt már meg nem történtté tenni, nem lehet újra kezdeni az életet. Hasonló esetek nem lehettek ritkák abban az időben, amikor a szülők szeretete és tisztelete nagyobb volt a mainál. E ballada több változatát ismerjük a magyar nyelvterület más részeiről is. Egy dunántúli változatban ugyancsak egy özvegyasszony leányát egy nagyúrnak, "Rákóczi kisúrnak" adja el - nem a puszta szegénység kínzása miatt, hanem egy icce borért. Megdöbbentő, finom árnyalat.