Andrásfalvy Bertalan

Tárgyi kultúra és hagyomány

IV. 1. A három árva balladája

A néphagyományból a fiatal nemcsak a munka és a társas élet mikéntjét, szabályait tanulta meg, hanem azt a jelrendszert, nyelvet is, mellyel gondolatait és indulatait kifejezhette, elmondhatta másoknak. És azzal hogy jelekkel, jelképekkel megfogalmazta a kimondhatatlant, meg is szelídítette, hatalmába is kerítette.

Az 1950-es évek végén ismertem meg egy Tolna megyei kis faluban, Izményben Sebestyén Mári nénit, a bukovinai Andrásfalva szülöttjét. Csodálatosan szép, színes gyapjúszőnyegeket, festékeseket szövettem vele a budapesti és a pécsi múzeum számára. Olyan régi, hagyományos mintákat is ismert, melyeket már a többi bukovinai asszony nem használt. Elbeszéléseit, emlékezéseit, régi énekeit igyekeztem magnetofonra venni. Egyszer megkérdeztem tőle, ismeri-e a három árváról szóló keserves éneket. (A ballada szót a nép nem használta.) "Üsmerem" - válaszolta. "Akkor kérem, énekelje nekem azt is magnetofonra, szeretném azt is felvenni." "Nem vagyok ura"- válaszolta. Ez annyit jelentett, hogy "nem bírom". "Miért nem?"- kérdeztem. "Mert én nem voltam árva. Itt a szomszédomban lakik egy asszony, annak is Mári a neve, az szegény árva leányka volt. Most már megöregedett ő is, leányai elmentek, egyedül maradt magára. Ha hátra megy a hostelbe, a kertbe, kapálni pityókát, sokszor elbúsulja magát egyedül. Akkor szokta énekelni..."- mondta és hozzátette, menjek át hozzája, ő tudja, mert ő árva volt.

Vannak életünkben nagyon keserű és jóvátehetetlen, megváltoztathatatlan események. Halál, gyász, árvaság, csalódás, életre szóló sérülések. Nem lehet őket nem megtörténtté tenni, elfelejteni, kitörölni. Mit lehet vele tenni? Szépen megfogalmazni, kifejezni, elsiratni, másokkal megosztani. A szó - hatalom, erő. Amit kimondok, amit nevén nevezek, afölött már úr vagyok. Mennél jobban, mélyebben, találóbban nevezem meg, ismerem meg, ismertetem, adom tudtára másnak, adom tovább - mint a művész, aki szoborban fejezi ki, mit a költő, aki versben, mint a zenész, aki muzsikába szorítja azt, amit másképp kimondani nem tud, nem is lehet -, annál inkább erőt veszek magamon, fájdalmamon, annál jobban megbékítem magam a világgal.

A három árva balladája (mp3, 4,54MB)

Miről is szól ez a ballada? Három árva találkozik szép Szűz Máriával, aki megsajnálja őket és aranyvesszőt ad nékik, hogy azzal csappintsák meg a temetőt, édesanyjuk sírját. Édesanyjuk megszólal a sírból: Miért sírtok, van néktek jó mostohátok, aki gondot visel rátok. Van, felelik, mikor hajunkat fésüli, hajunkat mind kitépi, mikor fehéret ad ránk, vérrel virágzik a hátunk... Ennyi az egész. Nem a valót mondja el, saját árvaságát, külön egyéni sorsát, vonásait, hanem annak csak égi mását, lényegét. Hogyan gyógyítja a pszichiáter a lelkileg sérült, depressziós betegeket? Beszélteti őket. Lehetőség szerint csoportokban, hasonlóan szótlan, apátiába, depresszióba merült társakkal. Ha egyiket meg tudja szólaltatni, talán a másik is magáénak érzi annak panaszát, és kimondja azt, amit magának sem igen vallott be eddig. Így lépésről lépésre mégiscsak kimondják, elmondják, mi érte őket, miért, hogyan betegedtek meg. Ha ki tudják mondani a kimondhatatlant, az már a javulás kezdetét jelenti. És ha szépen tudják kimondani, az már több mint véletlen, az már a lényeg.